1960-tól listázom 1979-ig azokat a színészeket, akik megérdemelték volna az 5 JELÖLT KÖZÜL a "Best Suppoting Actor"-elismerést. Számos alkalommal természetesen megegyezik a választás!! A lista láttán remélem, az objektivitás győzött.

#20
Christopher Walken

Christopher Walken

szül. 1943. 03. 31. (81 éves)
Queens, New York Amerikai Egyesült Államok
  Christopher Walken tinédzserként csöppent a színészet világába, és tizenhat évesen már a Broardwayen játszott. Walken ugyan szép sikereket ért el a különböző színdarabokban, az első komolyabb filmes szerepéig azonban egészen 1977-ig várnia kellett. Ebben az évben Woody Allen nagysikerű filmjében, az Annie Hallban ( 1977)... több»
1979: A szarvasvadász
#19
Alec Guinness

Alec Guinness

szül. 1914. 04. 02. - elhunyt 2000. 08. 05.
St. Marylebone, London, England, Egyesült Királyság
Sir Alec Guiness 1914. április 2-án született Londonban. Édesanyja nevelte fel, apja kilétére, így neve eredetére sosem derült fény. Guiness a színi tanulmányai mellett reklámíróként dolgozott, a színpadon pedig 1934-ben debütált, majd 1936-tól a neves Old Vic színház tagja lett. Itt kötött barátságot kora egyik legnagyobb... több»
1978: Csillagok háborúja
#18
Jason Robards

Jason Robards

szül. 1922. 07. 26. - elhunyt 2000. 12. 26.
Chicago, Illinois, Egyesült Államok
Jason Nelson Robards Jr. Chicagóban, Illionis államban született 1922. július 26-án. Anyja Hope Maxine Glanville, apja Sr. Jason Robards, aki szintén színész. Német, angol, walesi, ír és svéd felmenőkkel rendelkezik. Gyerekkorában családjával New York City-be költöztek, majd szülei elváltak, és Los Angelesbe került. A Hollywood High... több»
1977: Az elnök emberei
#17
Brad Dourif

Brad Dourif

szül. 1950. 03. 18. (74 éves)
Huntington - West Virginia - Amerikai Egyesült Államok
Bradford Claude Dourif, ismertebb nevén Brad Dourif 1950. március 18-án született Huntingtonban, West Virginia államban. Szülei Joan Mavis Felton és Jean Henri Dourif. Édesapja francia származású műgyűjtő volt, aki egy festékgyárat üzemeltetett. Három évesen vesztette el apját, melyet követően édesanyja feleségül ment a... több»
1976: Száll a kakukk fészkére
#16
Robert De Niro

Robert De Niro

szül. 1943. 08. 17. (80 éves)
New York City - New York - Amerikai Egyesült Államok
Robert De Niro 1943. augusztus 17-én született Greenwich Village-ben, New York Cityben. Művészcsaládba született, édesanyja, Virginia Holton Admiral festő és költő, édesapja, Robert De Niro Sr. absztrakt expresszionista festő és szobrász volt. Ereiben angol, német, francia, holland, olasz és ír vér is csörgedezik. Első filmszerepét... több»
1975: A keresztapa 2.
#15
Jason Miller

Jason Miller

szül. 1939. 04. 22. - elhunyt 2001. 05. 13.
Queens, New York, Egyesült Államok
Jason Miller 1939. április 22-én született New Yorkban, az Egyesült Államokban. Anyja, Mary Claire Collins tanár volt, apja, John Anthony Miller Sr. villanyszerelőként kereste a kenyerét. Családjával 1941-ben Scrantonba költözött, angol és filozófia szakos diplomáját a Scranton Egyetemen szerezte. Ezt követően az Amerikai Katolikus... több»
1974: Az ördögűző
#14
Al Pacino

Al Pacino

szül. 1940. 04. 25. (83 éves)
New York City - New York - Amerikai Egyesült Államok
Al Pacino 1940-ben született New York-i Bronxban, és már gyermekkorában élénk érdeklődést mutatott a színjátszás iránt. Fiatalon szerepelt Csehov Sirály című darabjában, majd nagy nehézségek árán bekerült Lee Strasberg híres Actors Stúdiójába, ahol kitanulta a szakmát (James Dean és Marilyn Monroe szintén ott tanult).  Első... több»
1973: A keresztapa
#13
Jeff Bridges

Jeff Bridges

szül. 1949. 12. 04. (74 éves)
Los Angeles, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok
Jeffrey Leon Bridges Kaliforniában látott napvilágot. Színészcsaládban született, apja Lloyd Bridges, bátyja Beau Bridges. Gyerekként mindkét családtagjával alkalma volt együtt dolgozni a Sea Hunt (1958-61) című televíziós sorozatban. Később az Azok a csodálatos Baker fiúkban (1989) is együtt játszottak. Jeff Bridges a Herbert... több»
1972: Az utolsó mozielőadás
#12
John Mills

John Mills

szül. 1908. 02. 22. - elhunyt 2005. 04. 23.
North Elmham, Norfolk, Anglia, Egyesült Királyság
Édesanyja Edith Baker, édesapja Lewis Mills. Felixtoweban nőtt fel. Ezután Beltonba költöztek, ahol apja iskolaigazgató lett. Tanulmányait a Balham High School-on, a Sir John Leman Schoolban és a Norwich High School for Boysban végezte. Később Ipswichben helyezkedett el egy kukorica kereskedő tisztviselőjeként. A Második világháborúban... több»
1971: Ryan lánya
#11
Gig Young

Gig Young

szül. 1913. 11. 04. - elhunyt 1978. 10. 19.
St. Cloud, Minnesota, Egyesült Államok
Gig Young St. Cloud-ban született Minnesota államban 1913.november 4-én Byron Elsworth Barr néven. Szülei John és Emma Barr. Apja szakács. Hatéves korában Waynesville-be költöztek. A McKinley High School-ban érettségizett. Ösztöndíjjal a Pasadena Playhouse-ban került, ahol színészi képesítést szerzett. 1940-ben feleségül vette... több»
1970: A lovakat lelövik, ugye?
#10
Gene Wilder

Gene Wilder

szül. 1933. 06. 11. - elhunyt 2016. 08. 29.
Milwaukee - Wisconsin - Amerikai Egyesült Államok
Jerome Silberman, azaz Gene Wilder 1933. június 11-én született az amerikai Wisconsinban, William J. és Jeanne (Baer) Silberman gyermekeként. Zsidó családban nőtt fel. A színészet iránt már gyermekkorában intenzív érdeklődést tanúsított, első ízben akkor, amikor egy alkalommal édesanyja megbetegedett és Gene sikeresen megnevettette... több»
1969: Producerek
#9
George Kennedy

George Kennedy

szül. 1925. 02. 18. - elhunyt 2016. 02. 28.
New York, Amerikai Egyesült Államok - Boise, Idaho, Amerikai Egyesült Államok
George Harris Kennedy Jr. 1925. február 18-án született New Yorkban, karmester édesapa és balett-táncos édesanya gyermekeként. Színművészi hivatása előtt dolgozott lemezlovasként, rádióbemondóként, de katonaként is szolgált 1942 és 1958 között Európában. Első ízben 1960-ban mutatkozott a filmvásznon a Spartacus című... több»
1968: Bilincs és mosoly
#8
Walter Matthau

Walter Matthau

szül. 1920. 10. 01. - elhunyt 2000. 07. 01.
New York City, New York, Amerikai Egyesült Államok
Walter John Matthow néven született 1920. október 1-jén New Yorkban, orosz zsidó bevándorló szülők gyermekeként. Lower East Side negyedben nőtt fel, rossz körülmények között. Tizenegy évesen a gazdasági válság alatt limonádé árulásával kereste a kenyerét, valamint a zsidó színházban játszott, ahol minden előadás után... több»
1967: Sógorom, a zugügyvéd
#7
Martin Balsam

Martin Balsam

szül. 1919. 11. 04. - elhunyt 1996. 02. 13.
Bronx, New York, Amerikai Egyesült Államok
Martin Henrik Balsam Bronx-ban született New York City-ben 1919.november 4-én. Szülei orosz zsidók. Anyja Lillian Weinstein, apja Albert Balsam női sportruházat gyártó. A DeWitt Clinton High School-ban tanult, ahol tagja volt a drámaklubnak. Ezután a Dramatic Workshopra iratkozott be a The New School-ban. Az Egyesült Államok Army Air Forces... több»
1966: Ezer bohóc
#6
Peter Ustinov

Peter Ustinov

szül. 1921. 04. 16. - elhunyt 2004. 03. 28.
London, England, Egyesült Királyság
Peter Ustinov 1921. április 16-án született Londonban. Elsősorban színészként volt ismert, noha kitűnő színházi és filmrendező is. Édesanyja orosz származású francia jelmeztervező, nagyapja anyai ágon Louis Benois, építész. Édesapja Jona Baron von Ustinov orosz származású német állampolgár, a londoni német nagykövetség... több»
1965: A Topkapi kincse
#5
Melvyn Douglas

Melvyn Douglas

szül. 1901. 04. 05. - elhunyt 1981. 08. 04.
Macon, Grúzia, U.S.
Melvyn Douglas Macon-ban született Georgia államban 1901.április 5-én Melvyn Edouard Hesselberg néven. Anyja Lena Priscilla Shackeford, apja Edouard Gregory Hesselberg zongoraművész. Apja zsidó bevándorló, Lettországból származik. Anyai nagyapja George Shackelford polgárháborús veterán. Bár apja zenét tanított több főiskolában is,... több»
1964: Hud
#4
Telly Savalas

Telly Savalas

szül. 1922. 01. 21. - elhunyt 1994. 01. 22.
Garden City, New York, Egyesült Államok
Aristotelis Savalas 1922. január 21-én született egy ötgyermekes család második gyermekeként Garden Cityben, New Yorkban. Családja görög származású, édesanyja Christina Kapsalis New York-i művész, édesapja Nick Savalas pedig étteremtulajdonos volt. Négy testvére van, azok közül öccse, George Savalas is híres színész... több»
1963: Az alcatrazi ember
#3
Montgomery Clift

Montgomery Clift

szül. 1920. 10. 17. - elhunyt 1966. 07. 23.
Omaha, Nebraska, Egyesült Államok
Montgomery Clift amerikai színész volt, 1920. október 17-én született Omahában, tehetős családban, Edward Montgomery Clift néven. Nem akart főiskolára menni, inkább a színészet vonzotta. 1935-ben debütált a Broadwayen. Később Hollywoodba költözött, és első ízben az 1946-ban forgatott, de csak az 1948-ban bemutatott, Vörös folyó... több»
1962: Ítélet Nürnbergben
#2
Peter Falk

Peter Falk

szül. 1927. 09. 16. - elhunyt 2011. 06. 23.
New York City - New York - Amerikai Egyesült Államok
A magyar származású amerikai színész, Peter Falk 1927. szeptember 16-án született New Yorkban. Karrierje kezdetén sorozatokban tűnt fel, de a ’60-as évek elejétől haláláig számtalan filmben kapott szerepet. Még gyermek volt, amikor rákos daganatot diagnosztizáltak nála, ezért jobb szemgolyóját ki kellett operálni. A középiskola... több»
1961: Murder, Inc.
#1
George C. Scott

George C. Scott

szül. 1927. 10. 18. - elhunyt 1999. 09. 22.
Wise, Virginia, Amerikai Egyesült Államok
George C. (Campbell) Scott Wise-ben született Virginia államban 1927. október 18-án. Anyja Helena Agnes Slemp, apja George Dewey Scott a Buick ügyvezetője. Apja 8 éves korában meghalt. 1945-ben csatlakozott a United States Marine Corps-hoz, ahol 1949-ig szolgált. Ezután a Marine Corps Institue-ban tanított angol irodalmat. 1951-ben feleségül... több»
1960: Egy gyilkosság anatómiája