Könnyen lehet, hogy a rajongóknak egészen 2019-ig kell várniuk a nyolcadik szezonra.

Egyre közeleg a Trónok harca hetedik évadának premierje, miközben az HBO már javában dolgozik a széria spin-offjain, szám szerint ötön. 

Az HBO programigazgatójával, Casey Bloys-szal készített interjút az EW, melyben szóba került az eredeti tervek szerint jövő nyáron érkező nyolcadik szezon is. Arra a kérdésre, hogy tudják-e tartani a kitűzött időpontot, az igazgató kitérő választ adott.

"Előbb meg kell írniuk a részeket, és ki kell találniuk a munka ütemezését. Okosabbak leszünk, amint a showrunnerek, David Benioff és D. B. Weiss előrébb lesznek az írással" - mondta.

Azt mindenesetre árulkodó, hogy még maga a programigazgató sem tudja biztosra, mikor kerülhet a képernyőkre az utolsó szezon, így az is előfordulhat, hogy csak 2019-ben dől el a Hét királyság és a Vastrón sorsa.  

A nyolcadik, mindössze 6 részes évad sorsa tehát még mindig kérdéses, az azonban biztos, hogy június 17-én az amerikai bemutatóval egy időben érkezik a hét részes szezon. Addig is érdemes megnézni az új szezon első, rekordszámú nézettségét hozó előzetesét, melyet idelent találtok.