A színésznőből lett rendező ismét egy erős témához nyúlt, az előzetes pedig egy kimondottan jó drámát sejtet.

Az utóbbi napokban attól volt hangos a sajtó, hogy Angelina Jolie filmjéhez milyen megalázó módon kerestek gyerekszereplőket. Természetesen Jolie és a casting vezetője is tagadta a vádakat. Talán éppen ezért most rukkoltak elő a produkció előzetesével.

A produkció Loung Ung emberjogi aktivista memoárjának adaptációja,  mely Pol Pot diktatúrájának idején játszódik. A Demokratikus Kambodzsa megteremtése rendkívül sok áldozattal járt, az uralom idején a kommunisták közel három millió kambodzsait öltek meg. A Vörös Kmher mozgalom 1975 ás 1978 közötti brutális ténykedését egy fiatal lány szemszögéből ismerheti meg a néző.

A First They Killed My Father: A Daughter of Cambodia Remembers szeptember 15-től érhető el a Netflix kínálatában, de számos nemzetközi filmfesztiválon is bemutatják majd.