Batman még A sötét ötven árnyalatát is túlszárnyalta

A denevérember megállíthatatlan volt a hétvégén.

Magabiztos teljesítménnyel az első helyen zárt premierjének hétvégéjén a Lego Batman - A film. A produkció csak az Államokban 55 millió dollárt kaszált, melyet világszerte további 37 millióval toldott meg, így könnyedén hozta vissza kamatostul az egyébként nem túl alacsony, 80 milliós büdzsét. Bár ez az összeg némileg alulmarad a 2014-es A Lego-kalandtól, az már most kijelenthető, hogy az összbevételek bőven túlszárnyalják majd a 200 milliót. Akárcsak az első Lego-filmet, ezt is remekül fogadták a kritikusok, 181 szemlézett írást követően 91 százalékon áll a RottenTomatoes-on.

A második helyet a mes Foley rendezésében bemutatott A sötét ötven árnyalata meg, mely közel 40 millióval kevesebb bevételt termelt egy hétvége alatt, mint 2015-ös elődje, A szürke ötven árnyalata.  A produkció 46,7 millióval zárt vasárnap, ami az előző epizódhoz viszonyítva nem túl acélos, azonban mivel ezt világszerte további 100 (!) millióval toldotta meg, az 55 milliós költségvetés már három nap alatt sokszorosan is megtérült. Akárcsak az első rész esetében, a kritikusok most nem fogadták túl lelkesen a  Dakota Johnson és Jamie Dornan főszereplésével forgatott filmet (mindössze 9 százalékos értékelést kapott a RottenTomatoes-on).

Ellentétben a Keanu Reeves nevével fémjelzett JOHN WICK: 2. FELVONÁSsal, melyért valósággal rajongtak a szakmabeli újságírók. Az akciófilm jelenleg 90 százalékon áll az RT-n, és több mint 30 millió dollár értékben váltottak rá jegyet az amerikai mozipénztáraknál. A Lionsgate dörzsölheti a markát, ugyanis ez a teljesítmény több mint kétszer erősebb, mint amit a 2014-es első epizód, a John Wick produkált.