BRÉKING: Hamarabb jön az új Alien-mozi!

Örülhetnek a rajongók, negyed évvel korábban jön az Alien: Convenant.

Befutott az Alien: Covenant első hivatalos posztere, mely amellett, hogy elég beszédesre sikerült, új információkat tartogatott a figyelmeseknek.

Ugyanis a FOX a film premierjét eredetileg 2017. augusztus 4-ére tűzte ki, azonban a plakáton három hónappal korábbi időpont szerepel, vagy már májusban a mozikba kerül a Prometheus folytatásra. Ezt akár hivatalos bejelentésnek is vehetjük.

A hivatalos szinopszis szerint a galaxis egy messzi, elhagyatott bolygóján a Covenant kolonizáló hajó legénysége felfedez valamit, amiről azt hiszik, maga az érintetlen Paradicsom, ekkor azonban még nem tudják, hogy ez a világ nagyon is sötét és veszélyes, melynek egyetlen lakosa David (Michael Fassbender), a balsorsú Prometheus-expedíció túlélője.

Ridley Scott rendezésében készülő film főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Michael Fassbender,  Noomi RapaceKatherine Waterston, Demián BichirJussie SmollettBilly Crudup és Carmen Ejogo.