Chris Evans kiszáll a Marvel moziverzumából

A Marvel már korábban leszögezte, hogy a Bosszúállók 3-4 számos karakter végét jelenti majd, úgy tűnik, Chris Evans lesz az, akitől először kell búcsút vennünk.

Tíz évnyi univerzumépítés után idén a Bosszúállók: Végtelen háborúval kezdetét veszi egy hatalmas ciklus lezárása, melyet követően új karakterekkel bővül majd a Marvel moziverzuma. Úgy tűnik, a jövő nem sok jót tartogat Amerika kaptány, és az őt alakító Chris Evans számára, a színész ugyanis a New York Times-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a szóban forgó harmadik és negyedik epizód után nem tervez visszatérni a soron következő Marvel produkciókban.

"Hamarabb kell leszállnod a vonatról, mint hogy lelöknének róla" - fogalmazott.

A Végtelen háború rekordszámú szuperhőst vonultat majd fel, de többüknek ez a rész jelenti majd a véget, amit Kevin Fiege producer, és Robert Downey Jr. is megerősített. Ha hihetünk Evans szavainak, ő lehet az első, akitől leghamarabb kell búcsút venniük a rajongóknak.

Hogy ki ölti majd magára Amerika kapitány jelmezét a jövőben, az természetesen még kérdéses, de ha a képregényekre hagyatkozunk, Sólyomszem és Bucky Barnes lehet a legesélyesebb.

A Bosszúállók 3 rendezői székét Joe Russo és Anthony Russo foglalhatta el, míg a főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk majd, mint Robert Downey Jr.Scarlett JohanssonBradley CooperBenedict CumberbatchVin DieselMark Ruffalo és Chris Hemsworth.

A Bosszúállók: Végtelen háború április 26-tól látható a hazai