Eddie Redmayne csúnyán elszúrta Kylo Ren castingját

A Legendás állatok és megfigyelésük Oscar-díjas színésze lemaradt a Star Wars VII nemezisének szerepéről.

Bár néhány éve már ejtett néhány szót arról, hogy járt a Star Wars VII castingján, Eddie Redmayne nem osztott meg túl sok információt a szereplőválogatással kapcsolatban. A színész az Uproxx-nak adott interjújában azonban részletesen is beszámolt az esetről.

A színész elmondása szerint a castingon nem a Star Wars - Az ébredő Erő szövegkönyvéből kellett felolvasnia, hanem a Büszkeség és balítéletből. Az ilyesmi nem túl ritka egy-egy szuperprodukció esetében, ugyanis az alkotók biztosak akarnak lenni abban, hogy semmilyen információ nem kerül ki idő előtt. Redmayne-nek csak ezután árulták el, hogy egy negatív szereplő megformálása kapcsán hallgatják meg, és arra kérték, változtassa meg a hangját. A színész állítólag mindennel próbálkozott (beleértve Dart Vader tipikus hangját is), de a végeredmény még szerinte is rendkívül nevetséges volt. Tíz próbálkozás után a menedzsere kérdezte meg tőle, hogy van-e bármi egyéb a tarsolyában, és mivel Redmayne nemet mondott, ezzel véget is ért a meghallgatás, Kylo Ren szerepe pedig végül Adam Drivernél landolt.

A sztár nem először osztotta meg a rajongóival kellemetlen élményeit a szereplőválogatások kapcsán. Korábban ugyanis elmondta, hogy esélyes volt a Hobbit-trilógia (A hobbit: Váratlan utazásA hobbit: Az öt sereg csatájaA hobbit - Smaug pusztasága) egyik főszerepére, azonban minden bizonnyal nem bánkódik, hogy végül a Legendás állatok öt részes franchise-ának lett az arca.

családi | fantasy | kaland

HBO Max

A film hivatalos szinopszisa szerint Newt Scamander épp befejezte világjáró körútját, mely során aprólékos feljegyzéseket készített a mágikus lényekről. Hazafele tartó útja... több»