Folytatást kap a sikerhorror, jön a Vaksötét 2

Fede Alvarez rendező a ComingSoon-nak adott interjújában jelentette be a folytatást.

Elkészül az idei év sikerhorrorjának folytatása. A Fede Alvarez rendezésében bemutatott Vaksötét több mint 150 millió dollárt kaszált világszerte, míg produkció teljes költségvetése a 10 milliót sem érte el. Ilyen mutatók mellett nem meglepő, hogy a stúdió rögtön meglátta a lehetőséget egy esetleges franchise-ban.

"Még csak most kezdtük, de már pontosan látjuk, milyen irányban haladunk tovább. De ezt még nem mondhatom el. Annyi mondatok csak, hogy egész biztosan lesz folytatás" - árulta el Alvarez.

Vaksötét történetének középpontjában egy csapat tinédzser áll, akik betörnek egy vak háborús veterán házába, hogy kirabolják őt. Arra azonban nem számítottak, hogy a férfi korántsem olyan veszélytelen, mint azt gondolták.

Aki emlékszik még a film végére, az alkotók elég világosan nyitva hagyták a kaput egy esetleges folytatás számára, mely alapján gyanítható, hogy a Vaksötét második része a veterán bosszúja köré összpontosul majd.

Arról, hogy mikor kerülhet a mozikba a egyelőre nincsenek információk. 

82 Vaksötét  (2016)

(101) (18)

horror | krimi | thriller

HBO Max

A történet szerint tinédzserek egy csoportja abban a hiszemben tör be egy vak háborús veterán házába, hogy véghezvihetik a tökéletes, jó anyagi kilátásokkal kecsegtető... több»