Kiderült, mihez kezd Daniel Day-Lewis a visszavonulása után

 Az Oscar-díjas színész a napokban jelentette be, hogy végleg felhagy a színészkedéssel, most pedig az is kiderült, milyen új mesterséget választott magának.

A Paul Thomas Anderson rendezésében készülő Fantomszál lesz Daniel Day-Lewis utolsó filmje, tudatta a színész egy közleményben.

"Ez egy személyes döntés, és sem ő, sem a képviselői nem kívánják kommentálni a dolgot a jövőben" - állt a bejelentésben.

A The New York Post értesülései szerint Day-Lewis nem kívánja elpazarolni kreatív energiáit, melyeket a jövőben haute couture divattervezőként kíván kamatoztatni. A portál szerint a színészt az utóbbi időkben sokat foglalkoztatta a visszavonulás gondolata, és mivel új filmjében divattervezőt alakít, innen eredt az elhatározása.

Nem ez az első alkalom, hogy Day-Lewis búcsút int a színészmesterségnek. Az 1997-es A bunyós után egyszer már visszavonult, de öt évvel később Martin Scorsese-nek sikerült meggyőznie, hogy térjen vissza a New York bandáiban. Ezt követően azonban csak igen ritkán vállalt szerepet, legutóbb épp öt éve, a Lincoln főszerepében láthattuk.