Mindent a filmről: Bébi úr

A produkcióról

A film alapjául szolgáló képeskönyvet, Marla Frazee bestsellerét nagyon személyes történetnek érezte a rendező Tom McGrath. „Marla könyve már az első olvasásakor megragadta a figyelmemet – mondja. – Mintegy 30 oldalas, jópofa képeskönyv, nekem pedig fogalmam sem volt róla, hogy mennyire népszerű. A gyerekkoromra és a családi viszonyainkra emlékeztetett, és rögtön megmozgatta a fantáziámat. Az jutott eszembe, milyen nagyszerű lenne egy egész estés mozifilmmé bővíteni a sztoriját.”

McGrath maga is fiatalabb testvér, tehát annak idején a családban ő volt Bébi úr, és tudja, micsoda felfordulást okozott az érkezésével. „Rögtön megfogott a könyv központi témája: mi történik, amikor új kisbaba érkezik a családba, és átveszi a hatalmat a házban? A bátyám és én nagyon közel álltunk egymáshoz, de sokat veszekedtünk is, ahogy a testvérek szoktak. Ám ahogy felnőttünk, a legjobb barátokká váltunk. Számomra ez a film egy szeretetteli tiszteletadás is felé, és sok dolgot felidézett bennem, amiket együtt éltünk át. A történet kertvárosi környezetben játszódik, az idő pedig valahogyan több évtized – a 60-es, 70-es és 80-as évek – egyfajta keveréke, kombinációja. Úgy hiszem, a szülők nosztalgiával nézik majd ezt a filmet, mert észrevesznek olyan részleteket, melyek a saját gyerekkorukra emlékeztetik őket.”

A vígjátéki elemek, az érzelemdús történet és a főszereplők bája Ramsey Naito producert is megragadta. „A sztori mintha csak az én életemet tükrözné – mondja. – Az idősebb fiam hétéves volt, amikor a kisebb megszületett, és nagyon féltékeny volt, akárcsak a filmbeli Tim. Így aztán rögtön megérintett a testvérek története. Az is nagyon tetszett, hogy a film a képzelet, a gyermeki fantázia erejét állítja középpontba.

Először Bébi úr érkezését látjuk, aki nagyon szokatlan kisbaba az öltönyével és a felnőttes hangjával. Együtt érzünk Timmel, aki azt képzeli, hogy a szülei már nem szeretik annyira, mint korábban. Aztán rájön, hogy van valami nagyon különös az új tesóban. Végül kiderül, hogy ez az egész egy titkos akció kémtörténettel, Tim pedig belátja, hogy össze kell fognia a testvérével.”

Frazee könyvének csak Bébi úr és a szülei a szereplői. McGrath állt elő azzal az ötlettel, hogy a filmnek szüksége van egy idősebb testvérre is, és az ő szemszögéből kell elmesélni a történetet. A forgatókönyvet a DreamWorks elismert írójára, Michael McCullersre bízták. „Nekem négy gyerekem van, így hát nagyon pontosan tudtam, milyen szituációról van szó. Tom és én azon dolgoztunk, hogy feltárjuk Bébi úr hátterét: milyen cégnek dolgozik, és pontosan mi is a küldetése? Így lehetőségünk nyílt arra is, hogy szórakoztatóan beszéljünk a születésről is.

Fontos volt, hogy egy hétéves gyerek szemszögéből meséljük el a történetet. Rájöttünk, hogy nem sok olyan gyerekfilm van, mely azzal foglalkozik, mit éreznek a gyerekek egy új kistestvér érkezésekor. Pedig ez valóban az egyik legalapvetőbb családi viszony. Meg kell osztani a szeretetet, le kell győzni az elkerülhetetlenül kialakuló féltékenységet. A szülők és a gyerekek egyaránt értik majd a filmbeli szituációt, mert így vagy úgy mindannyian átéltünk már ilyesmit a saját családunkban.”

Tisztelgés a klasszikus rajzfilmek előtt

A film egyik ismertetőjegye az egyedülálló vizuális stílusa. Az elmúlt években az animáció olyan szintre jutott, hogy az élő akciókat majdnem fotóhű módon lehet másolni. Ezzel szemben McGrath és csapata olyan képzeletbeli világba igyekeztek elrepíteni el a nézőt, melyet csak animációval lehetett létrehozni. Ez visszatekintés volt a nagy rajzfilmklasszikusok világára.

„Chuck Jones és Bob Clampett klasszikusain nőttem fel – mondja McGrath. – Ez a film lehetővé tette, hogy visszahozzuk azt a varázst, amire a 2D eljárás volt képes a régi típusú animációban, ugyanakkor hozzá is tegyünk ehhez valamit, továbbvigyük azt a modern számítógépes technológiával. Az volt a célunk, hogy a figuráink rugalmasak és életszerűek legyenek. A történet jelentős részét az arckifejezések és az előadás révén közvetítik, és ez olyasmi, amire a hagyományos animáció a múltban még nem volt képes. Miközben igyekeztünk megidézni a 2D-t, a mi világunk eléggé különbözik is az élesen rajzolt 2D-től, amit manapság a tévében látni.”

David James látványtervező elmondta, hogy a film tele van furcsa részletekkel, melyek a stúdió művészeinek élményein alapulnak. Ugyanakkor a stáb tisztelegni is akart néhány klasszikus animációs rövidfilm és játékfilm előtt, melyet mindannyian szeretnek. „Szeretjük Chuck Jones és Maurice Noble munkáit, meg az aranykor számos animációs rövidfilmjét. A Disney 1955-ös Susi és Tekergő című filmje tele van bájjal és nosztalgiával, és a Viktória-kor esztétikáját idézi. Mi hasonlóan közelítettük meg a történetet, annyi különbséggel, hogy filmünk közelebbi múltban játszódik.”

Storyboard és animáció

A történet képi kidolgozásáért felelős Ennio Torresant korábban is dolgozott már Tom McGrath rendezővel, és elmondta, hogy nagyon hasonló a humorérzékük. „Újdonságnak számított számunkra, hogy ki- és beléptünk a főszereplő Tim elméjébe, még nem próbálkoztunk ilyesmivel, de nagyon tetszett. Nekem két kisgyerekem van, így otthon is folyton szembesülök a testvérek közti féltékenységgel. Minden héten meséltem történeteket Tomnak, mi minden történt otthon és hogyan ölték egymást a gyerekeim a hétvégén, és ezeket a tapasztalatokat is megpróbáltuk beépíteni a filmbe.”

Torresan papíron ceruzával és Photoshoppal készíti a képes forgatókönyveit. Azt mondja, sok inspirációt merített olyan legendás animátorok munkáiból, mint Friz Freleng és Tex Avery. „Freleng jó példát mutatott a zenék időzítése terén. Szeretek úgy gondolni a saját rendezőnkre, mint aki olyan őrült, briliáns és vicces, mint Mozart. Életeleme a komédia, és mi megpróbáljuk utolérni őt.”

Carlos Puertolas vezető animátor szintén kedveli a retró 2D animációs stílust és az emlékezetes, szerethető szereplőket. Tudta, hogy a film valami különleges lesz, amikor hallotta McGrath elképzeléseit. „Ez a sztori tökéletesen passzol az animációhoz, mert egy kicsi gyerek perspektívájából mesélik el. A képzelet nagy szerepet játszik a gyerekek életében, csakúgy, mint ebben a filmben.”

Puertolas és animációs csapata sokat dolgozott azon, hogy a szereplők minden szempontból rokonszenvesek legyenek. „Ott van például Bébi úr, akinek egy felnőtt férfi adja a hangját, de a szereplő maga egy helyes kisbaba. Az a cél, hogy a nézők meg akarják simogatni a pofiját. Ugyanúgy Tim esetében is azt akarjuk, hogy egy kedves hétéves kisfiú legyen. Ami azonban bájosnak tűnik egy felnőtt néző számára, azt egy gyerek talán túl mamlasznak találja. Nem akarjuk, hogy Tim bőgőmasina legyen, de kell, hogy legyen benne valami, amire a fiatal közönség reagál.”

Tervezés és vágás

Kent Seki vezető tervező számára a film jó lehetőséget nyújtott, hogy különféle stílusokkal kísérletezzen, különösen Tim fantáziajelenetei során. „Azokban a jelenetekben ki tudtuk terjeszteni a térhatású elemeket, mert Tim képzeletben bonyolult kalandokat él meg. Másrészt igyekeztünk kihasználni a makett hatású fotográfiában rejlő lehetőségeket, ezzel korábban nem próbálkoztunk. Ezzel a fényképezési technikával közelebb hozhatunk elemeket és miniatűr hatást érhetünk el, például ezért tűnnek kisebbnek és sebezhetőbbnek a szereplők a Baby Corpnál. Miután Bébi úr visszamegy a családjához, ezt az effektet megszüntettük, hogy a térhatás és a fókusz mélyebb legyen, és ez erősíti az érzelmi tartalmat.”

Seki számára az is különlegessé teszi a filmet, ahogy a rendező dinamikus akciókat és egy csomó előzetes képi megjelenítést használ a tervezés során. „Folyamatosan fejlesztettünk, különösen a szereplők érzései terén. Újra és újra megvizsgáltuk a karakterek kinézetét, hogy a lehető legjobban fejezzék ki az érzelmeket. A látványtervezőkkel mindig felülvizsgáltuk a világítást, és menet közben újabb, jobb tervek születtek. Összességében elmondható, hogy a film mind esztétikájában, mind a történetmesélés szempontjából magában foglalja és továbbviszi az animáció örökségét.”

Jim Ryan vágó szerint a film animációs stílusa, különösen a komikus elemek nagyon erősek. Ryan kedveli Steven Spielberg klasszikusait, és ez segítette abban, hogy formába öntse Tim képzeletbeli jeleneteit. „Tim négy különböző fantáziavilágba merül el – rohan a dzsungelben, dulakodik egy gorillával, űrhajót irányít, és alámerül a tengerben, hogy megmentse a szüleit a cápáktól. A vágás segítségével azt akartuk elérni, hogy kicsit hasonlítsunk azokra a régi, közismert filmekre.”

CGI animáció és vizuális effektusok

Létrehozni a komputeres animációt és a vizuális effektusokat egy külvárosi családról és szokatlan kisbabájukról szóló filmhez majdnem olyan nehéz – ha nem nehezebb -, mint elkészíteni egy nagy nyári kasszasiker mozit. „Kidolgozni Tim szobájában a játékok részleteit éppen olyan komplex feladat, mint létrehozni egy elképzelt üldözést a kertben, ahol még vicces elemekkel is elő kell állni – magyarázza a különleges effektusokért felelős Ken Bielenberg. – Olyan sok akció van abban az üldözéses jelenetben, hogy biztosnak kellett lennünk abban, a gyors mozgás ellenére minden szereplőt tisztán lehet látni. Azt is ki kellett találnunk, hogyan váltsunk vissza észrevétlenül a CG szereplőkről és környezetről a stilizáltabb képekre.” Bielenberg megjegyzi, hogy a Bébi úr nem egy pusztán „effekt-film”, sok olyan jelenetet vonultat fel, melyek a technológia leleményes használatát feltételezik.

Kollégája, Tony K. Williams szerint a rendező klasszikus animációk iránti rajongása nagy hatással volt arra, hogyan építette be a csapatuk a 2D látványt saját designjukba és elképzeléseikbe. „Nem könnyű elérni, hogy valami egyszerűnek látsszon – mondja. – Az volt a dolgunk, hogy a minimumra csökkentsük a formákat. A korábbi filmjeimben mindig több és több részletet adtunk hozzá, és az a könnyebb. Itt viszont tiszta, határozott vonalakkal dolgoztunk. Egyszerűen nem lehetett elrejteni semmit.”

Ahhoz, hogy Bébi úr arcát a lehető legrokonszenvesebbé tegyék, Williams csapatának extrém geometrikus deformációkkal dolgozniuk. „Azt kellett elérni, hogy ezek a formák – az óriási szemek, a megnyerő arckifejezések - passzoljanak a rajzfilmes világhoz. A másik fontos részlet a haj volt. Büszke vagyok Tim hajára – úgy terveztük, hogy minden szögből jól nézzen ki.”

Vanitha Rangaraju kedvenc jelenete az volt, amikor a Baby Corp.-nál futószalagon mozgó kisbabákkal dolgozott. „Ez egy álomszerű jelenet, melyben bemutatjuk Bébi urat – magyarázza. – Az volt a célunk, hogy éteri, csodás legyen az egész; hogy láthatóvá váljon a művész keze nyoma, átsüssön a CG technológián és hasson a közönségre.” Rangaraju elmondta, hogy a tömegjelenetekért felelős csapatnak közel négyszáz baba figuráját kellett megalkotni egyetlen jelenetben. „Természetesen számos filmben készítettünk már tömegeket, de egyik munka sem hasonlított ehhez. A babák bőréren puhának és áttetszőnek kellett látszódnia. A textúráért felelős részleg sokat bíbelődött azzal, hogy elérjék a kívánt hatást.”

Vimal Subramaniam, a digitális supervisor elmondta, ez a film nagyon más, mint amikben eddig részt vett. „Más filmektől eltérően itt arra törekedtünk, hogy a látvány a főszereplő Tim hangulatához igazodjon. Amikor úgy érzi, ő a világ közepe, akkor minden világos; amikor nem így látja, akkor viszont minden sötét. A színek palettáját is eszerint válogattuk össze. A világítás is karakterközpontú, és végig kifejezi Tim érzelmi állapotát.”

Az effektusokért felelős Mitul Patel hozzáteszi: „A korábbi filmjeinkben nagyon realisztikusak a formák és az időzítés. Itt az effektek azt szolgálják, hogy a film minél viccesebb legyen. A formák egyszerűek, de gondosan kimunkáltak, az időzítés pedig lendületes és rajzfilmszerű.”

A világításért felelős Rajarajan Ramakrishnan szerint McGrath nagyon ragaszkodott egyetlen egyszerű dologhoz: a fény a szeretet. „Meg kellett értenünk ezt az egyszerű filozófiát, és arra használni az eszközöket és a technikát, hogy ezt a víziót megvalósítsuk.”

A figurák eredeti hangjai

A film egyik nagy poénja, hogy a címszereplő kisbaba hangját nem egy gyerek, hanem egy felnőtt férfi adja. Az eredeti változatban Alec Baldwin volt ez a színész, aki elmondta, hogy a szereplő „a Baby Corps nevű cégnél dolgozik, és azért küldték, hogy derítse ki, mit akarnak a babák és a szüleik. Olyan ez, mint egy piackutatás vagy ipari kémkedés, tehát ő ebbe az otthonba épül be, hogy információkat gyűjtsön. Az a trükk, hogy ő egy bébi, de valójában egy látnok, és az a célja, hogy olyan legyen, mint a menő mentorai.”

Baldwin elmondta, hogy az ő családjában is volt testvérek közti rivalizálás, amikor a fia megszületett. „Van egy lányunk, és mielőtt a fiam született, ő volt a kis hercegnő, mindenki őt csodálta és kényeztette. Aztán megszületett a fiam – ő volt az első fiam, és egyszerűen odáig voltam. Abban az időben a lányom még csak kétéves volt. Folyton a testvérét bámulta, és tudta, hogy valami megváltozott. Számára arról szólt ez a folyamat, hogy el kellett fogadnia a kistestvérét. Sírtunk, amikor végre megpuszilta. A filmben Tim nagyon hasonló dolgon megy keresztül. Addig a szülei csak vele foglalkoztak, és akkor jön Bébi úr, aki nem egyszerűen egy kisbaba, hanem a legrosszabb rémálmaid kisbabája. Okos, kérlelhetetlen és ravasz. Ám nem működne a film, ha Tim nem lenne ugyanolyan agyafúrt.”

A színész elmondta, hogy sokat tanult a színészetről a Warner Bros. régi rajzfilmjeiből. „Mel Blanc tanított meg arra, hogyan kell eljátszani ezeket a karaktereket a kellő komolysággal és egyfajta dagályossággal. Ha megfigyeled a Bolondos dallamok filmjeit, rájössz, hogy igazán vicces, amikor ezeket a fickókat elgáncsolják vagy legyőzik.”

A többi szereplőnek is ismert színészek adták a hangjukat. Tim anyjának a vígjátéki szerepeiről ismert Lisa Kudrow kölcsönzi a hangját, aki már számos animációs filmben vett részt, de ezt különösen hálásnak feladatnak tartja. „Nekem csak egy gyerekem van, de így is állandóan szüksége van rám. El tudom képzelni, milyen nehéz lehet két gyerekkel, amikor mindent meg kell tenni, hogy ne tűnjön úgy, hogy az egyik gyereknek több szeretet vagy figyelem jut, mint a másiknak.” Kudrow három testvér közül a legfiatalabb, és bevallja, hogy olyan volt a családban, mint Bébi úr. „Amikor születtem, a tesóim már 6 és 8 évesek voltak. Emlékszem, milyen volt kicsinek lenni; amit csináltam, sokszor nagyon irritálta őket. Aztán amikor apám hazajött, mentek hozzá panaszkodni.”

Tim apjának szerepét Jimmy Kimmel, a tévés komikus és műsorvezető kapta, akit a rendező azután kért fel, hogy hallotta egyik interjúját a rádióban. „Szerintem meghallotta a hangomat, és azt gondolta, ennek a fickónak kéne eljátszania az apát. Aztán elkövette azt a hibát, hogy felhívott – tréfál Kimmel. – Nagyon jó móka volt. Tom kedves, türelmes fickó, és mindig remek tanácsokat adott.”

Kimmel nagyon élvezte első filmes munkáját szinkronszínészként. „Kölyökként rajzfilmes akartam lenni, imádtam rajzolni. Jó volt részt venni egy animációs film létrejöttében. Még mindig fel nem foghatom, hogyan képesek ezek a nagyszerű művészek összehozni egy ekkora projektet, de lenyűgözőnek találom a tehetségüket.”

Kimmel szerint a film sikerrel ragadja meg a családi kapcsolatok dinamikáját, és azt, ahogy a szülők reagálnak a gyerekeikre, ugyanakkor nagyon vicces is az egész. „A film jelentős része nyilvánvalóan túlzás, de maguk a kapcsolatok nagyon is valóságosak. És ott van még benne a képzelőerő is, ami gyerekként mindenkiben nagyon erősen megvan, aztán az évek múlásával sokat tompul.”

A Puppy Co. gonosz elnöke Steve Buscemi hangján szólal meg, aki korábban már szerzett tapasztalatokat animációs filmek terén a Szörny Rt. munkálataiban. „Az a nagy kihívás egy animációs film esetében, hogy amikor a szövegeket felvesszük, még nincs teljesen kész maga az animáció. Ezért a színész nagyon függ a rendezőtől, hogy világos képet kapjon tőle. Tom jó volt ebben, a helyes vágányon tartott és képes volt átadni a film vizuális koncepcióját. Ugyanakkor mi is több dolgot kipróbáltunk, amivel viszont egy csomó munkát adtunk az animátoroknak. Szóval mindig egy kaland volt idejönni, és látni, hogy mire is megyünk együtt.” (Intercom)