Scarlett Johansson a legjobb befektetés HollywoodbanA kép forrása: UIP-Media

A színésznő minden férfi kollégáját maga mögé utasította.

A Forbes éves listája szerint Scarlett Johansson a legjobb befektetés Hollywoodban, ugyanis a színésznő filmjei az elmúlt évben több mint 1,2 milliárd dollárt termeltek. 

A gigászi összeghez nagyban hozzájárult az Amerika kapitány: Polgárháború, és a Coen fivérek vígjátéka, a Ave, Cézár

A Polgárháború nem csak Johanssont segítette hozzá az előkelő helyezéshez, ugyanis a második és harmadik helyen filmbeli partnerei, Chris Evans és Robert Downey Jr. végzett 1,15 milliárddal. 

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Forbes az összegek számításakor nem vette figyelembe az animációs filmeket (szinkronszerepeket) és a cameókat.

Zsivány Egyes – Egy Star Wars történetnek köszönhetően felkerült a top10-es listára a Felicity Jones is, akit  már említett antológiafilmen kívül olyan produkcióban láthattunk, mint az Inferno és a Szólít a szörny. A színésznő 805 millióval a kilencedik helyet szerezte meg.

Könnyen lehet, hogy Johansson nevével jövőre is találkozni fogunk, ugyanis 2017-ben érkezik a Páncélba zárt szellem és a Csajok hajnalig című filmje is.