Újabb parádés hétvégén van túl az AZ

A horrorszenzáció ezen a hétvégén is dominált a mozikban. Premierjének második hétvégéjére sem okozott csalódást az Az. A film múlt héten szinte az összes létező rekordot megdöntötte:az Az (Andy Muschietti)  minden idők legnagyobb nyitását produkáló szeptemberi filmje, továbbá abszolút rekorder az őszi premierek között, minden idők legjobban nyitó korhatáros horrorja, de a korhatártól függetlenül sem teljesített még ilyen jól horror műfajú produkció. A menetelés ezen a hétvégén sem ért véget, ugyanis a horror újabb 60 millióval növelte bevételeit a tengerentúlon, és két héttel a premierje után már összesen 371 milliót kaszált. Mindezt úgy, hogy a költségvetése mindössze 35 millió dolláros volt.

A hétvége országos premierfilmjei közül ketten fértek be a top10-be. A  Dylan O'Brien és Michael Keaton nevével fémjelzett Amerikai bérgyilkos a toplista második helyét szerezte meg 14,8 millió dollárral, ezzel bár nem szárnyalta túl, de teljesítette az elvárásokat. A kritikusokat mindenesetre nem győzte meg, a RottenTomatoes-on jelenleg 35 százalékon áll. A dobogó legalsó fokán Darren Aronofsky thrillerje, az anyám! végzett csalódást keltő 7 millió dolláros bevétellel. Ezzel ez a produkció lett Jennifer Lawrence pályafutásának leggyengébben nyitó filmje, beleértve a Ház az utca végént is, mely 2012-ben 12,2 millióval kezdte meg mozis szereplését.

A lista további szakaszában nem történt jelentős változás. Lecsúszott a dobogóról Reese Witherspoon filmje az Újra otthon, de továbbra biztos a helye az élmezőnyben a Sokkal több mint testőrnek, és az Annabelle 2: A teremtésnek is. Szinte hihetetlen, de tizenegy héttel a premierje után még mindig a top10-ben van a Pókember: Hazatérés, és a több mint két hónapja bemutatott Dunkirk is.

#10

74 Dunkirk  (2017)

(55) (41)

akció | dráma | háborús | thriller | történelmi

HBO Max | TV-ben (Film+, csütörtök 01:33)

A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén végén a diadalmasan előretörő német... több»

$1,305,000    
#9

77 Pókember: Hazatérés  (2017)

(41) (32)

akció | kaland | sci-fi

HBO Max | Disney+ | TV-ben (HBO 3, csütörtök 01:33)

Kamaszodni eleve nem könnyű, és Peter nem arról híres, hogy feltalálja magát. Nagyon vicces srác, mégsem tartozik a nagymenők közé. Nappal. Éjszaka azonban övé a nagyváros,... több»

$1,875,000    
#8

75 Balerina  (2016)

(8) (2)

animáció | családi | kaland | vígjáték | zenés

1879 Párizsában járunk. Egy árva kislány arról álmodik, hogy egyszer híres balerina lesz és elmenekül vidéki nevelőitől, s Párizsban köt ki. Álnéven, valódi... több»

$2,117,930    
#7

dráma | krimi | misztikus | thriller

Holttestet találnak a Wind River indiánrezervátumban. A világtól elzárt térségbe hamarosan egy FBI ügynök érkezik, aki megállapítja, hogy a tinédzser lány gyilkosság... több»

$2,553,586    
#6

77 Annabelle 2: A teremtés  (2017)

(44) (11)

horror | misztikus | thriller

A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a... több»

$2,600,000    
#5

79 Sokkal több mint testőr  (2017)

(44) (21)

akció | thriller | vígjáték

Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt (Ryan Reynolds) egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg:... több»

$3,550,000    
#4

66 Újra otthon  (2017)

(19) (5)

dráma | romantikus | vígjáték

A nemrég elvált Alice (Reese Witherspoon) új életet kezdene, ezért lányaival együtt visszaköltözik szülővárosába, Los Angelesbe. A 40. születésnapi buliján megismerkedik... több»

$5,334,160    
#3

70 Anyám!  (2017)

(50) (17)

dráma | horror | misztikus

HBO Max | SkyShowtime | TV-ben (Sony Movie Channel, csütörtök 01:33)

Az idősödő költő (Javier Bardem) és fiatal felesége (Jennifer Lawrence) egy nagy viktoriánus házban élnek vidéken. Egy nap egy idegen és felesége (Ed Harris és Michelle... több»

$7,500,000    
#2

62 Amerikai bérgyilkos  (2017)

(15) (9)

akció | thriller

Sok évvel azelőtt, hogy megkezdte volna a harcot a terroristák ellen, Mitch Rapp egy tehetséges diák és sportoló volt. Azonban egy tragédiát követően beválogatták őt az ország... több»

$14,800,000    
#1

79 Az  (2017)

(105) (54)

horror

Egyenként eltűnnek egy kisvárosból a gyerekek. Csupán megcsonkított testrészek és szervek maradnak utánuk. Derry gyászol, azután elfeledkezik a tragédiáról, csak hét gyerek... több»

$60,000,000