Játssz egy Samsung Galaxy-ért! · Ajándék mozijegy minden felhasználónknak! Több info itt » Login  

47 méter mélyen


(47 Meters Down)

Tartalom

Tartalom 1
Tartalom 2

Egy testvérpár a mexikói nyaralásuk során csapdába esik egy cápamegfigyelő ketrecben, az óceán mélyén. Körülöttük fehér cápák köröznek és az oxigénjük egyre csak fogy. Mindössze egy órájuk van arra, hogy kitalálják, hogyan juthatnának fel a felszínre.

(dulkap)
 
2017. 09. 03. 12:44 

A Zátonyt annak idején csupán két csillaggal tudtam díjazni. A film számtalan alkalommal unalomba fulladt, egysíkúvá vált. Egyetlen előnyeként talán az alkotás helyszíne szolgált, ami valóban szemkápráztató volt. A főszereplő játéka is meglehetősen hatástalan volt, ráadásul teljesen nyilvánvaló, hogy vele szerették volna eladni a filmet, mintha maguk a készítők is tudták volna, hogy amúgy kevés lesz az iparban. De miért is hozom példaként? Ugyanis a Zátony illetve a 47 méter mélyen című filmek központi motívuma megegyezik, mondhatni ugyanaz a koncepciójuk. A természettől való félelem, a háborgó mélység, a vízi fenevadak. Míg viszont előbbi elég gyengére sikerült, utóbbira, azaz jelen alkotásunkra szemmel láthatóan is jóval több figyelmet fordítottak, így egy sokkalta igényesebb alkotást nézhet végig a nagyérdemű. Kellően izgalmas, sokkoló, mintha a néző is részese lenne a cselekménynek, egyszóval bedarálja az érdeklődőt. Négy csillagot simán megér!

 
2017. 01. 21. 07:41 

Szerintem jobb mint a túl hypolt Zátony című mű! :)HA ugyan akkor reklámot attak volna ennek a filmnek is , akkor ezt lehet többen megjegyzik mint a Zátonyt! :)Igaz ez sem egy korszakalkotó alkotás de egy esti mozinak tökéletes! :)

 
2016. 08. 19. 17:16 

Egy hét alatt kettő cápás film.Nem rosszabb a Zátonynál.Nekem tetszett.

Mandy Moore
Claire Holt
Mandy Moore
Claire Holt
Claire Holt
Claire Holt
Claire Holt
Mandy Moore
Matthew Modine
Mandy Moore
Matthew Modine
Claire Holt
Mandy Moore
Claire Holt
Mandy Moore
Mandy Moore
Mandy Moore
Claire Holt
Mandy Moore
Yani Gellman
Claire Holt
Mandy Moore
Claire Holt
Mandy Moore
 

A víz alatt játszódó jelentetek nagy többségét a Egyesült Királyságbeli essexi stúdióban forgatták.

(hp)
 

Mandy Moore és Claire Holt a film kedvéért tanult meg búvárkodni. Korábban egyikük sem merült még.

(hp)
 

A film munkacíme In the Deep volt.

(hp)
Smoking Barrels: 47 Meters Down
Hogy nincs a történet mögött semmi mélyebb? Én bizony simán kiegyezem egy jól működő műfaji filmmel, ami mentes a bugyutaságoktól, és képes 87 percen keresztül izgalomban tartani... ma már ritka az ilyen is, főleg a cápás alkotások világában.

8/10


  Előzetes A film adatlapja
Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. Bővebben itt.