Játssz Philips tévéért! · Ajándék mozijegy minden felhasználónknak! Több info itt » Login  

Assassin's Creed


(Assassin's Creed)
Assassin's Creed

Tartalom

Tartalom 1
Tartalom 2
Tartalom 3

Egy forradalmian új technológia segítségével Callum Lynch (Michael Fassbender) újraéli egyik őse, a 15. századi Spanyolországban született Aguilar kalandjait. A férfi így érti meg, hogy egy titokzatos, ősi szövetség, az Assasinok rendjének leszármazottja. Hihetetlen tudással és ügyességgel rendelkezik – de csak azért, hogy szembeszállhasson a nagy erejű és gonosz szándékú Templomosokkal. (Intercom)

(hp)
2017. 01. 04. 13:03 

Előre leszögezem, hogy nem ismerem a játékot, így nem tudom mennyire adja vissza a film a cselekményt és a hangulatot. De igazából egy blockbuster szerűnek szánt mozifilmnek ezek nélkül is működnie kell. Illetve kellene, mert mint egyszeri mozinézőt, nem nyűgözött le a dolog és valahol meg is értem a fanyalgó kritikusokat és a nem túl elégedett közönséget. Nagyjából most meg lehet jósolni az anyagi buktát, ami így kérdésessé teszi a folytatást. Már pedig egyértelmű, hogy egyfajta felvezetésnek is szánták a készítők ezt a filmet.
Magáról a filmről el lehet mondani egy hullámzó színvonalú akció mozi, ami viszont az erős közepes szintet sosem éri el. A második felére kezd magára találni és az akciójelenetek is úgy ahogy működnek, de aztán az utolsó 5 perc következetlenségének és abszurditásának hála, csak jó szívem az, amiért 3 csillagot kap. Inkább 2 és fél csillag az.
Viszont ebből a filmből is látszik, hogy pont olyan nehéz izgalmas, látványos és székhez szögező akciófilmet rendezni, mint elgondolkodtató drámát. Nagyon kell érezni a ritmust és a hangulatot, ami Justin Kurzel-nek csak helyenként sikerült. Nem mondom, hogy rossz a film, de hogy nagyon nem jó, az biztos.

2017. 01. 02. 23:53 

Sokszor jártam úgy, hogy hatalmas buktát megélt filmek tetszettek (pl. '16-os BenHur). Így nem érdekelt a negatív értékelés meg kellett néznem moziba, már csak a játékok miatt is.
Csak egy hangyányit lett jobb a kritikusok által leírtaknál.
Látványban is kevés, sajnos a spanyol inkvizíciós jelenetek kevés részét képezik a fimnek, pedig az érdekesség, látvány és a játékélményre hajazó pörgés ott jött volna ki igazàn.
Film második felében elejtettek egy nagyon gyenge csavar féleséget, de csak katyvasz lett tőle az egész sztori.
Ha egy trilógia első részéről beszélnénk, lehet azt mondom, hogy felvezették a sztorit, de kérdéses, hogy a hatalmas bukta ellenére terveznek-e egy folytatást...

2017. 01. 01. 19:48 

A kritikák ellenére elmentem megnézni a filmet, és a negatív visszhang ellenére, nekem tetszett a film. Talán azért, mert soha egy percet nem játszottam a játékkal. Látványos akció jelenetek, szépen kidolgozott jelmezek. Nekem a történet is bejött, bár a vége egy kicsit összecsapottnak hatott nekem. Szintén a film végén Sofia egyik percről a másikra történő párt fordulása is olyan gyerekes volt számomra. Egyik pillanatban elítéli és gyűlöli apja tervét, majd aztán ő maga akarja véghez vinni. De ezeket leszámítva, várom a folytatást.

Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Marion Cotillard
Marion Cotillard
Jeremy Irons
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael K. Williams
Michael Fassbender
Marion Cotillard
Justin Kurzel
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Jeremy Irons
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Marion Cotillard
Michael Fassbender
Marion Cotillard
Michael Fassbender
Marion Cotillard
Justin Kurzel
Michael Fassbender
Marion Cotillard
Justin Kurzel
Michael Fassbender
Marion Cotillard
Justin Kurzel
Michael Fassbender
Marion Cotillard
Marion Cotillard
Michael Fassbender
Michael Fassbender
Michael Fassbender
 

Justin Kurzel megpróbálta a történetet úgy ábrázolni, mintha valódi történelmi korszakban játszódna, és nem fantasy lenne.

(puffancshercegnő)
 

A leggyorsabb akciójeleneteknél drónokat alkalmaztak.

(puffancshercegnő)
 

A rendező Justin Kurzel szerint rendkívül gyorsan sikerült hatalmas akciójeleneteket is leforgatni, a jó szervezettség miatt. Egy akciójelenethez a lovakat 5 hétig képezték ki, de a jelenet felvétele megvolt mindössze 3 nap alatt.

(puffancshercegnő)
Supernaturalmovies: Assassin's Creed
Nem lett eget rengető film az Assassin’s Creed, csak egy közepesnél kicsit jobb alkotás, de aki túl van a Star Wars okozta adrenalin hullámon és vágyik még valami korrektül kivitelezett akciózásra, az ezzel a filmmel megtalálja a számításait. Jobb, mint az idei látványfilmek nagyja, beleértve a képregényfilmek legtöbbjét is. Komoly hullámokat ugyan nem gerjeszt majd a blockbusterek mostanság elég csendes óceánjában, de egy biztos: nem is süllyed el benne olyan hirtelen gyorsasággal, mint a hasonló kaliberű társai. 6/10
Movieaddicts: Mit keresek én itt?
Szokásos játékadaptáció, semmi több, sajnos. Hiába, értelmes vagy legalább annak látszó forgatókönyv nélkül nem megy, jól csengő név ide, kiváló színészek oda. Nem rájuk haragszom, biztos kellett a pénz.

Ajánlani nem igazán tudom a filmet, akit érdekel úgy is megnézi. Én szóltam. 4/10
Frappa Magazin: Hibái ellenére érdemes
Nyugodtan ajánlom az érkező film megtekintését moziban, hiszen a látványa valóban magával ragadó! Ám nagy csodákra vagy rejtélyekre senki se számítson egyelőre.


  Előzetes A film adatlapja
Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. Bővebben itt.