Tangó és tulipán

Pane e tulipani, magyarul Tangó és tulipán. Ez adott a film közben némi fejtörésre alkalmat, hogy a kenyér hogyan lesz magyarul tangó. De nyugi, a film végére, ha nem is sikerül a két dolgot összekötni, legalább arról lesz elképzelésünk, hogy hogyan került a magyar címbe a tangó. Akinek tetszenek a Hallmark-vígjátékok (tudjátok, Mattel babaház-szerű környezetben bebárgyult, folyton indokolatlanul mosolygó, szép szereplők a szép és kiegyensúlyozott családtagok körében megoldják a cseppet se bonyolult szerelmi elakadásaikat, a lehető legkiszámíthatóbb módon, aminek a végén kiteljesedik a bárgyú és szép főszereplők szerelme, és jön a stáblista), és kíváncsi, hogy hogy festene mindez, ha cseh vígjáték volna az 1980-as években, az felhőtlenül fog szórakozni. Akinek magasabb elvárásai vannak, az se fog szenvedni, nyugodtan bele lehet vágni. Én lehet, hogy elfogult vagyok Bruno Ganzzal kapcsolatban, de szerintem ő a maga hétköznapinak ható stílusával sokban járul hozzá a film értékéhez. A végére egy bónusz filmvégi megfigyelés: az Auchan bevásárlókocsik 2000-ben Olaszországban pontosan olyanok voltak, mint 2023-ban Magyarországon. De egy az egyben. Hiába, vannak az emberiségnek állandó értékei.

Mese felnőtteknek, bár nem korhatáros a film. Egy fantasztikusan jó színésznő, Licia Maglietta és Fernando, a választékosan beszélő izlandi származású pincér szerepében Bruno Ganz (sajnos már ő sincs velünk) teszi élvezetessé ezt a romantikus (nevezzük erős jóindulattal vígjátéknak) filmet. A történet nem igazán reális, egy családos asszony lemarad a turistabuszról, aztán úgy dönt, hogy körülnéz Velencében, ahol még olasz létére sohasem járt. Az említett színésznő nagy kedvence lehet a rendezőnek, mert a „Szex, szerelem, olaszok” magyar címen futó filmjében is ő a főszereplő. Eddig még egyetlen filmjét sem láttam, be is kell pótolnom, mert annyira hitelesen és jól játszott. A darab azt sugallja, hogy bátran szakítsunk megszokott, megsavanyodott életünkkel, hiszen a két gyerek már majdnem felnőtt, a folyton üvöltöző férj pedig csak talál majd magának egy másik feleséget, akarom mondani házvezetőnőt. Hiányoltam a nagyrészt Velencében játszódó történetből a szép velencei képeket, helyette szűk sikátorokat, bűzlő csatornákat láttunk, de ez nem egy útifilm, az érzelmes sztorin van a hangsúly. Kellemes kikapcsolódást nyújtó film, bár a gondolatiságával nem értek egyet.

Egy kissé csalódott vagyok, a film nagyon lassan indul be és bontakozik ki, ráadásul nem is szól akkorát, mint gondolná az ember. Persze jó hangulata van meg minden, de egyáltalán nem kötött le.

Tüneményes retró hangulatú olasz film

Nagyon kellemes fim, lágy humorral és nagyon megérintő történettel, én ezt egy családi filmezéshez nagyon tudom ajánlani. A képi világa valami csodálatos. Remek alkotás!