Andrej Arseňjevič Tarkovskij 1932. április 4-én született Zavražije nevű orosz városkában. Szülei válása után húgával és édesanyjával élt Moszkvában. A második világháború éveit vidéken töltötték. 1943-ban visszatérve Moszkvába, gimnáziumba járt, majd 1950-ben geológiát és orientalisztikát tanult a Moszkvai Egyetemen. Szibériában kutatómunkákban vett részt, majd visszatérve Moszkvába a színvonalas VGIK egyetem film szakán folytatta tanulmányait 1956-60... TöbbAndrej Arseňjevič Tarkovskij 1932. április 4-én született Zavražije nevű orosz városkában. Szülei válása után húgával és édesanyjával élt Moszkvában. A második világháború éveit vidéken töltötték. 1943-ban visszatérve Moszkvába, gimnáziumba járt, majd 1950-ben geológiát és orientalisztikát tanult a Moszkvai Egyetemen. Szibériában kutatómunkákban vett részt, majd visszatérve Moszkvába a színvonalas VGIK egyetem film szakán folytatta tanulmányait 1956-60 között.
Első filmjeit még az egyetem évei alatt forgatta (Murderers – 1956, Segodnya uvolneniya ne budet – 1959), majd abszolvens munkáját Andrej Končalockýval közösen megírt forgatókönyve alapján készítette, ez volt a Az én nagy barátom ( Úthenger és hegedű – 1961).
A mozivásznon az Iván gyermekkora (Iván gyermekkora – 1962) című filmjével debütált. Az alkotás nem csupán a szovjet filmipar érdeklődését keltette fel, de nyugaton is nagy siker övezte bemutatását. A Velencei Filmfesztiválon Arany Oroszlánt, a San Franciscó-i Nemzetközi Filmfesztiválon pedig Golden Gate-díjat nyert.
Következő filmje, az Andrej Rubljov (Andrej Rubljov – 1966) csupán Brezsnyev hatalomra lépése után kerülhetett a publikum elé 1973-ban. A '60-as évek második felében az elnyomás évei alatt nem alkothatott, majd 1972-ben ült rendezői székbe, ekkor forgatta le a Stanislav Lem regényén alapuló sci-fit, a Solarist (1972).
A '70-es évek végén a VGIK-n tanított, színházi darabokat rendezett, valamint filmelmélettel foglalkozott. Egy újabb sci-fi novella adaptációval, a Sztalkerrel (1979) végérvényesen magára haragította a szovjet filmipart, 1980-ban kiküldték Olaszországba tanulmányútra, hogy megszabaduljanak tőle. Ezekben az időkben előadásokat tartott Nyugat-Európában, majd Tonino Guerraval megírta a Nosztalgia (1983) forgatókönyvét, melyet végül Olaszországban forgatott le. Ezt követően emigrált, majd Londonban a Convent Gardenben rendezte meg a Boris Godunov című operát. Utolsó filmjét, az Áldozathozatalet (1986) Svédországban készítette el, mely a Cannes-i Filmfesztiválon négy kategóriában is győzedelmeskedett.
1986-ben szanatóriumba került Párizsban, és még ugyanebben az évben rákban életét vesztette.
(Beke Gábor)