La Femme International Film Festival Europe – Női nemzetközi filmfesztivál érkezik a fővárosba 2026-ban

2026. június 4–7. között először rendezik meg Budapesten a La Femme International Film Festival Europe-ot (LAFIFFE), az első, Magyarországon rendezett, kifejezetten női alkotókat fókuszba helyező, nemzetközi filmfesztivált. Az esemény a Los Angeles-i La Femme International Film Festival európai testvérfesztiválja, amely immár 21 éve ad teret a női történetmesélésnek, tehetségeknek és szakmai párbeszédnek.

La Femme International Film Festival 2026-ban első alkalommal érkezik Európába, Budapestre, 2026. június 4-7 között egy négynapos, inspiráló filmes esemény formájában. A La Femme International Film Festival Europe-ot Budapesten tartott sajtótájékoztatón mutatták be, a Los Angeles-i alapító, Leslie LaPage, valamint az európai társalapítók és szervezők, Forgács Fanni fiatal filmes, producer és rendező, Parádi Judit kommunikációs szakember és kulturális fesztiválszervező, valamint Szécsi Zita HR szakember, filmes helyszínszervező.

A szervezők elmondták, hogy céljuk, hogy budapesti székhellyel egy teljes Európára kiterjedő, nemzetközi jelentőségű női filmfesztivált indítsanak el. A LAFIFFE erőssége a klasszikus értékeken túl, a szakmai tartalma, ahol gyakorlati tapasztalatmegosztás, valós kapcsolatépítés, szakmai diskurzus zajlik, a filmfinanszírozás kérdéseiről, befektetők bevonásáról, a szakmai munkáról, a filmiparról és ahol lehetőség van találkozni a jövőbeli nemzetközi filmes partnerekkel is. A fesztivál az amerikai testvérfesztivál 21 éve épített kapcsolataira is építkezik.

A négy nap alatt a programban válogatott filmvetítések és szakmai panelbeszélgetések várják az érdeklődőket. A fesztivál exkluzív networking eseménnyel indul, amit közösségi találkozók és egy ünnepélyes vasárnapi díjátadó követ.

A nevezés a fesztiválra tizenegy kategóriában nyílik meg 2025. november 17-től a filmfreeway.com oldalon, nagyjátékfilm, dokumentumfilm, rövidfilm (profi és diák kategória), forgatókönyv, TV pilot script, reklámfilm/videóklip, webepizód, középhosszúságú film, animációs film, animációs rövidfilm és speciális tematikájú dokumentumfilm kategóriában. A nevezési határidő 2026. április 20.

A fesztiválra azok az alkotások nevezhetőek, amelyekben legalább egy vezető pozíciót – rendező, producer, vagy forgatókönyvíró – nő tölt be.

A fesztivál külön figyelmet szentel a fiatal filmes tehetségeknek, a diák nevezések célja, hogy lehetőséget biztosítson a következő generáció számára a nemzetközi bemutatkozásra.

A LAFIFFE különlegessége, hogy a díjazott filmek négy kategóriában is egyhetes mozibemutatót kapnak Los Angelesben a Regal LA moziiban, amely Oscar-nevezésre is jogosító lehetőség. Ezek a kategóriák a rövidfilm, animációs rövidfilm, dokumentumfilm, nagyjátékfilm.

A La Femme International Film Festival 2005 óta több mint 3000 női alkotónak adott bemutatkozási lehetőséget világszerte. A La Femme International Film Festival célja mindig is az volt, hogy reflektorfénybe állítsa a női filmkészítők munkáját, és támogassa őket az első kisfilmjük bemutatásától kezdve egészen addig, amíg elkészítik és bemutatják első nagyjátékfilmjüket és támogató hátteret, kapcsolatokat, közösséget biztosítson számukra minden egyes mérföldkőnél ezen az úton.

Az amerikai és az európai LAFIFF alapelve, hogy a benevezett alkotásokban legalább egy vezető pozíciót – rendező, producer vagy forgatókönyvíró – nőnek kell betöltenie. Ez a feltétel nem korlátozás, hanem egy fontos lépés az iparágon belüli sokszínűség és esélyegyenlőség erősítése felé. A statisztikák szerint ugyanis a nők aránya a „kamera mögötti” kulcspozíciókban világszinten mindössze 18 százalék, a rendezők között csupán 16 százalék, míg az operatőrök között alig 6 százalék.

„Ahogy Los Angelesben a budapesti fesztiválon is szakmai programokkal, panelbeszélgetésekkel és nemzetközi networking eseményekkel várunk mindenkit. Rengeteg premier vetítésnek adunk ottont, Budapesten is erre számítok. Az egyik legnagyobb eredmény a kitűnő filmek mellett, amelyeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítottunk az elmúlt 21 éveben, a közösség, ami épült, a szakmai mentorálások, koprodukciók, amelyek itt a fesztivál során létrejött kapcsolatokból születtek meg. Büszke vagyok az együttműködésünkre a Green Light Women és a SAG-AFTRA szervezetekkel, akiktől előadók panel résztvevők, tagok jönnek a fesztiválra, zsűrizni. A korábbi évek fesztiválfilmjei között több olyan alkotás is szerepelt, amely később nagy sikert futott be világszerte, a legutóbbiak közül ilyen például az Amazon Prime-on vagy az Apple TV-n is bemutatott Greek Mothers Never Die.” – mondta el Leslie LaPage.

A fesztivál teljesen magánfinanszírozásban valósul meg, jelentős szponzori háttérrel, ugyanakkor a szervezők minden érdeklődő támogató számára igyekeznek teret és megjelenést biztosítani.

A szervezők ezúttal is köszönik a szponzorként elsőként csatlakozó Danubius Hotels támogatását.

„Számunkra a művészet és a szállodai szakma közös célja ugyanaz, élményeket teremteni és összekapcsolni az embereket. A fesztivál támogatásával szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Budapest és Magyarország tovább erősítse szerepét a kulturális élet nemzetközi térképén, miközben kiemeli a nők kreatív erejét és társadalmi szerepvállalását is.

A Danubius Hotels szállodái ott vannak, ahol az élet zajlik, ahol az. inspiráló történetek születnek. A LAFIFFE-az európai hatókörű nemzetközi női filmfesztivál azonban nemcsak a turisztikai vonzereje miatt kapcsolódik hozzánk. A Danubiuson belül kiemelten figyelünk arra, hogy támogató, inspiráló női közösséget építsünk, akik mentorálják és inspirálják egymást. Szakmailag és emberileg támogatni egymást erről szól a Danubius vállalása és közössége is, amit hamarosan iparági szintre is kiterjesztünk, ahogy a La Femme International Film Festival is, már 21 éve.” – mondta el Liptai Judit a Danubius Hotels értékesítési és marketig igazgatója.

„20 évvel ezelőtt azért alapítottam ezt a Fesztivált, hogy segítsek láthatóbbá tenni a női filmesek munkáját, platformot, lehetőséget biztosítsak nekik, közösséget építsek – tette hozzá Leslie LaPage. – Célunk a csapattal, hogy a LAFIFFE hidat építsen az európai és az amerikai filmes szakma között, és Budapestet a női filmkészítők egyik európai központjává emelje. Mindez ilyen támogatókkal tud működni, akik látják az innovatív lehetőséget és közösen szeretnének egy fontos társadalmi ügyben tenni.”