Lady Gaga (cikkünk galériájában) a Rolling Stone-nak adott interjúban beszélt arról, hogy lítiumot szedett a Csillag születik forgatása alatt, és a film után egy pszichotikus összeomlást is átélt – írja a The Hollywood Reporter.

Gaga Elárulta, hogy a gyógyszert a mániás epizódok megelőzésére kapta, ám a Joanne világturné közben teljesen kimerült, lemondta a fellépéseket, és kórházi pszichiátriai ellátásra szorult. Gaga szerint volt idő, amikor nem hitte, hogy valaha jobban lehet, és ma is szerencsésnek érzi magát, hogy túlélte ezt az időszakot.

"Teljesen összeomlottam. Nagyon ijesztő volt. Volt idő, amikor azt hittem, sosem leszek jobban… Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy élek. Tudom, hogy ez drámainak hangzik, de mindannyian tudjuk, hogy hova vezethet ez" – mondta.

A kritikus években nemcsak a filmben játszott Bradley Cooper oldalán, hanem Super Bowl-fellépést vállalt, új albumot adott ki, majd végigcsinálta a hosszú díjszezonos sajtókört is, amely Oscar-díjat hozott számára a Shallow-ért.
Az évek során azonban ismét egyensúlyra talált, amiben nagy szerepe volt vőlegényének, Michael Polanskynak, akivel 2020-ban kezdtek randizni. Gaga később a Joker: Kétszemélyes téboly női főszerepét alakította Joaquin Phoenix mellett, és bár a film csúfosan teljesített a mozikban és erősen negatív kritikákat kapott, ő a kezdeti sokk után már inkább nevetett a szélsőséges reakciókon. A negatív visszhangot kreatív energiává formálta: ezekből az élményekből született Disease című klipje és új albuma, a Mayhem.

Gaga most újra pályája csúcsán áll: a 2026-os Grammy-gálán hét jelöléssel ő a második legtöbbször jelölt előadó, a közelmúltban pedig a Wednesday 2. évadában is láthattuk.

fantasy | krimi | vígjáték

Wednesday Addams (Jenna Ortega) ismét visszatér, hogy végigjárja a Nevermore Akadémia sötét, gótikus termeit. A második évadban nemcsak családi bonyodalmakkal kell szembenéznie,... több»