Egy frissen elvált nő utolsó közös karácsonyt tervez családjával, ám az ünnepi béke gyorsan szertefoszlik, amikor volt férje megjelenik fiatal új párjával. A Karácsony az exemmel november 12-étől a Netflixen!

Húsz év házasság után Kate és Everett elhatározzák, hogy elválnak. Az utolsó közös karácsonyuk azonban gyorsan káoszba torkollik, amikor Everett új barátnővel érkezik, Kate pedig bejelenti, hogy eladja a házat és visszatér a városba. A békésnek induló búcsú hamar feszült vitába fordul – de talán az ünnep még hozhat számukra egy utolsó esélyt a megbékélésre. 

Karácsony az exemmel című filmet Steve Carr rendezte, főszereplői között pedig Jameela JamilPierson Fode és Melissa Joan Hart is látható.

Carr rendező szerint Kate története arról szól, hogy felismeri: az életében már most is megvannak azok a dolgok, amelyek igazán számítanak. „Ahogy George az Az élet csodaszépben, amikor valami váratlan megrázkódtatás éri, megváltozik a nézőpontja, és rájön, hogy az a élet, ami a sajátja, az, amit élnie kell” – mondta Carr a Tudumnak.

Melissa Joan Hart hozzátette, hogy a szereplőgárda igazi álomcsapat volt számára: „Rejtély, hogy Aliciával eddig még sosem találkoztunk, pedig annyi közös dolog van bennünk. Oliver az egyik legviccesebb ember, akit valaha ismertem, Jameelával azonnal megtaláltuk a közös hangot, Pierson pedig igazi profi és öröm volt vele dolgozni.”

Ha felkeltette az érdeklődésed a film, a Mafab adatlapján található a Netflix-logóra kattintva közvetlenül elérheted a platform oldalát, ahol előfizetéssel meg is nézheted november 12-étől.

Ha pedig megnézted, oszd meg a véleményed a Mafab adatlapján ezen a linken!

Még több ajánlóért és hírért görgess lejjebb.

romantikus | vígjáték

Húsz együtt töltött év után Kate (Alicia Silverstone) és Everett (Oliver Hudson) úgy döntenek, külön utakon folytatják. Ám az utolsó közös karácsonyuk családi idill helyett... több»

Forrás: netflix.com, media.netflix.com