Jeff Bridges egyike a legnépszerűbb veterán színészeknek, akik nagyjából mindenféle műfajban alkotott már. A 72 éves színész még tavaly ősszel jelentette be a saját közösségi oldalán, hogy limfómával diagnosztizálták. Azt is hozzátette, hogy bár ez egy súlyos betegség, a legjobb kezekben van és a prognózisa is elég jó, így hisz a felépülésben.

Jeff Bridges az elmúlt időszakban kemoterápiás kezelésekre járt, amelyek a hírek szerint meghozták a kívánt eredményt, ugyanis a rosszindulatú daganat jelentős mértékben összezsugorodott miattuk. Ám a színész ezzel még nem volt túl a minden nehézségen.

Amikor ugyanis még javában tartottak a kemoterápiás kezelések, elkapta a koronavírust is. Szerencsére addigra már több oltást is kapott, így a betegség nem viselte meg komolyabban a szervezetét, mára ebből is kilábalt.

Olyannyira, hogy a hétvégén lencsevégre kapták, amint Santa Barbarában elment sétálni a feleségével, Susannal és magukkal vitték a kutyájukat is. A kép tanúsága szerint Jeff Bridges elég jó erőben van, szóval remélhetjük, hogy mostanra tényleg túl van a nehezén.