Március 11-én debütál a Prime Videón több mint 240 országban a Scarpetta című krimisorozat Nicole Kidman főszereplésével, aki a zseniális törvényszéki patológust, Dr. Kay Scarpettát alakítja.
A Patricia Cornwell bestsellersorozatán alapuló történet két idősíkon játszódik: bemutatja Scarpetta pályájának kezdetét a kilencvenes évek végén, amikor főorvosszakértőként dolgozott, valamint a jelenben zajló nyomozását egy brutális gyilkossági ügyben. A karakter elszántan próbál az áldozatok hangja lenni, miközben egy sorozatgyilkos nyomába ered, és bizonyítani akarja, hogy a 28 évvel korábbi, karrierjét meghatározó ügy nem a bukását jelenti.
A sorozat az ígéretek szerint a modern igazságügyi nyomozás világán keresztül nemcsak a bűntények felderítésére, hanem az igazság keresésének pszichológiai terhére is fókuszál majd. A szereplőgárdában Jamie Lee Curtis is feltűnik Scarpetta nővéreként, Dorothy Farinelliként, mellettük többek között Bobby Cannavale, Simon Baker és Ariana DeBose is helyet kapott. A produkció executive producerei között Kidman és Curtis is ott vannak.
Mutatjuk a sorozat előzetesét idelent, és ne feledjétek, a premier napjától kezdve a mafabos adatlapon a Prime Video logójára kattintva közvetlenül elérhetitek a platform oldalát, ahol előfizetéssel már indíthatjátok is.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb.




