Néhány éve véletlenül bukkantam erre a filmre egy műszaki áruház DVD-turkálójában. Az ismertető alapján érdekesnek találtam, és miután megnéztem, sok kérdés és gondolat merült fel bennem a média világával és a médiafogyasztással kapcsolatban. Egy rádió- vagy tévécsatorna legfőbb bevételi forrása a reklám (hacsak nem "csókosok" működtetik ilyen-olyan pályázati vagy egyéb forrásból - ettől most tekintsünk el). A reklámidő árát pedig a hallgatottság/nézettség határozza meg. Ilyen egyszerű. Ezért folyik a verseny, ezért életbevágó, hogy hány embert ér el egy-egy csatorna a műsoraival.
Az Éjjeli féreg egy tehetséges, de gátlástalan szociopata fiatalember karrierútját mutatja be a média világában. Ahol semmi más nem számít, csak a nézettség. Nem számít, hogy a hírműsorokban bemutatásra kerülő, olykor sokkoló anyag milyen áron készült el, csak az, hogy minél közelebbről, minél jobb minőségben mutasson be egy - akár tragikus - eseményt, és legfőképp minél előbb adásba kerülhessen.
A "főhős" a habitusából adódóan hamar ráérez a lényegre, és erre a nem kevésbé aljas szerkesztőnő még rá is erősít. Kettőjük között hamar kialakul egy gyümölcsöző kapcsolat, a fiatal videós egyre erősebb anyagokat szállít, a hírműsor pedig szárnyal, ennek ellenére folyamatosan gyanakodva figyelik egymást. Mindketten tartanak attól a reális veszélytől, hogy a sikerszéria bármikor megtörhet, ezért mindketten a maguk módján és a maguk sajátos eszközeivel próbálják csökkenteni a kockázatot, és biztosítani a hosszú távú sikert.
Elgondolkodtató, ahogy a film - ki nem mondva - a nézőkre próbálja hárítani a felelősséget a média állapotáért, hogy a képernyő innenső oldalán ülve mi magunk generáljuk azt a sokszor nemtelen versengést, ami kitermeli a valóságban is létező Louis Bloom-féle alakokat. Értünk, vagy inkább miattunk kerülnek bemutatásra egyre sokkolóbb, megdöbbentőbb képek, és csak mi, nézők tehetünk arról, hogy a brutalitás egyre nagyobb hangsúlyt kap - egy csupán tájékoztató célú - hírműsorban.
A média minket, nézőket szolgál ki, a mi érdeklődésünk és kíváncsiságunk tartja életben az egyes műsorokat, sőt csatornákat. A mi érdeklődésünk és kíváncsiságunk árazza be a műsor- és reklámidőt. Érdekes belegondolni, hogy azzal az egyszerű mozdulattal, amikor a távirányítón átváltunk egy adott programra, azzal egyben - anyagi következményekkel is járó - ítéletet hozunk egy műsorral kapcsolatban. És ez az ítélet, ha sokan velünk együtt hasonlóan tesznek, akár halálos is lehet.
De valóban csak a néző a felelős? Valóban a mi kielégíthetetlen kíváncsiságunk az egyedüli oka annak, hogy mi látható ma a tévében? Valóban mi teremtjük meg a Nina-féle szerkesztőket?
Nagyon jó eszmefuttatás. Sajnos a válaszom, ha nekem tennéd fel a kérdést, hogy felelősek vagyunk-e? Igen, nagyon is! Ha nem volna igény a minőségen aluli, alantasan aljas, közhelyes szemétre - senkinek nem lenne hozzá mersze és nem volna rászánni való ideje, hogy ezek előállításával foglalatoskodjon. Ám a nézői-felhasználói igény annál is hányingerkeltőbb, mint amit rémálmaimban láttam! (Én ezért nem nézek sem horrort, sem pornót, sem híradót, sem valótlanság show-t és hasonlókat. Nézek viszont tudományos kisfilmeket, pszichológiai jellegű előadásokat, és igyekszem tudatosan létezni a nap 24 órájában. Pornó és horror mellett ez nem fog sikerülni, és ha valakinek nem tetszik a világ - akkor nézzen önmagába...) Szerintem.