Játssz egy iPad-ért! · Keressük a nap véleményíróját! Nyerj mozijegyet minden nap! · Fórum (új!) Login  

Rockzene

 
Bruce55   2018.10.22 18:10

A popzene ágai közül mindig is a rockzene vonzott engem a legjobban, még akkor is, ha volt közben egy kis elektronikus zenei elkalandozásom. Hogyha valaki szintén szereti a rockzenét, az nyugodtan írjon ide, és tárgyaljuk meg a stílus fejlődését és legjelesebb előadóinak életművét.

Kérek mindenkit, hogy más zenei stílusok lenézése NE forduljon elő!

 
Bruce55 2018.10.22 18:10

Ideje elkezdeni valakinek!

A számomra legmeghatározóbb rockzenekar a Radiohead. Az életművük az első albumot (Pablo Honey) és kislemezeit leszámítva majdhogynem hibátlan. A \'95-ös The Bends és a \'97-es OK Computer avantgárd gitárpopja teljesen átírta a kilencvenes évekbeli rockzene történetét. Majd a 2000-2001 környékén kiadott testvérlemezekkel (Kid A & Amnesiac) úgy döntöttek, hogy háttérbe szorítják a gitárt, és Björktől, valamint a Warp Records IDM előadóitól inspirálva, a jéghideg szintetizátorokkal és ambient hatásokkal operáló posztrock felé vették az irányt, kiegészítve techno ütemekkel és torzított énekhanggal. Szerintem ez volt a művészi fénykoruk, és ekkor adták ki legjobb albumukat, a Kid A-t, ami az ezredforduló legfontosabb és legnagyobb hatású rocklemezének számít. A következő lemezük 2003-ban jelent meg (Hail to the Thief), és zeneileg egyfajta ötvözése az OK Computer gitárközpontúságának és a Kid Amnesiac elektronikájának. Ez egyfajta megtorpanás volt az életműben, persze tele van zseniális dalokkal (mint a There There és a Where I End and You Begin), viszont túl hosszú lett, emiatt a korábbi albumok egységes hangvételéhez képest kifejezetten egyenetlen, de még így is jobb, mint a Pablo Honey. Ezután négy évet kellett várni a következő anyagukra, de a várakozás teljesen megérte. Az In Rainbows (ami pay-what-you-want módszerrel jelent meg) tökéletes ötvözése volt a 90-es évekbeli gitárpopjuknak és az elektronikus zenei kalandozásaiknak. Egy kiemelkedő életmű kiemelkedő darabja. Majd megint négy év várakozás jött, és megjelent a The King of Limbs. Ez visszatérés az ezredfordulós lemezek kísérletezéséhez, de még minimalistább módon. Vad, idegbeteg IDM-ütemek keverednek zongorával és természeti hangeffektekkel, közben dallamot egyedül a sokkal inkább hangszerként használt énekhang biztosít. Ezután öt évnyi hiátus következett, míg végül megjelent a kilencedik és idáig utolsó lemezük (A Moon Shaped Pool). Ez megint visszavett a kísérletezésből, és sokkal inkább chamber/barokk pop lett, mint techno-posztrock. A szövegek magánéleti okokból még sötétebbek lettek, és a hangzásvilágot meghatározza a nagyzenekar használata.

A szövegeik rendszeresen foglalkoznak társadalmi elidegenedéssel, halállal, depresszióval, paranoiával, félelemmel, politikával és környezetvédelemmel. Visszatérő téma az énekes (Thom Yorke) autóktól való félelme, amit egy majdnem halálos baleset váltott ki belőle.

Mindegyik albumukról mutatok egy-egy számot, hátha felkeltem az érdeklődéseteket eme nagyszerű zenekar iránt

Pablo Honey (1993) - Ez nyugodtan kihagyható



The Bends (1995) - Ez viszont már mindenképpen kötelező lemez mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik a rockzene iránt



OK Computer (1997) - Ugyanaz igaz erre, mint az előző albumra



Kid A (2000) - Fentebb már kifejtettem, hogy ez a legfontosabb albumuk és a mesterművük



Amnesiac (2001) - Akinek tetszik a Kid A az nyugodtan tehet egy próbát ezzel is, akinek nem, az is belehallgathat, mert ugyan stílusban nagyon hasonlóak (egyszerre vették fel a kettő számait), de ezen picit több a gitár, viszont nem érdemes ezzel kezdeni az életművet



Hail to the Thief (2003) - Az életmű egyik kevesebbet tárgyalt darabja, nem olyan erős, mint az előző négy, de így is tele van szuper dalokkal



In Rainbows (2007) - Mestermű, és a legkönnyebben befogadható lemezük, a tökéletes kezdőalbum



The King of Limbs (2011) - Mindenképpen az utolsók között kell meghallgatni, a Kid Amnesiac óta a legelvontabb, legkísérletibb munkájuk



A Moon Shaped Pool (2016) - Megint egy poposabb, barátságosabb album, kezdőalbumnak egyáltalán nem rossz

 
Morpheus19 2019.06.26 21:06

Szeressük ám a Radioheadet, de szerintem az utolsó kettő lemez már felesleges volt. Sajnos már elmúltak azok az évek, amikor a Radiohead volt a rock and roll hajtóereje. Persze amit a Bends és az In Rainbows között alkottak egyértelműen a legnagyobb zenekarok közé emeli őket.

Viszont a Radiohead esetében nem lehet elmenni kettő zenekar mellett, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rájuk: a Pixies és a Can.

A Pixies eredetileg négy zseniális lemezt és egy szintén zseniális EP-t adott ki 1987 és 1991 között, majd feloszlottak (2004-ben újjáalakultak és sajnos kettő szar lemezt is kihoztak, de azoktól most tekintsünk el). Legfőbb hatásként emlegette őket a Radiohead mellett a Nirvana, a Pavement és a Weezer is (meg kb. az elmúlt harminc év összes fontos rockbandája). Zajos gitárpopjuk, elmebeteg szövegviláguk ma is lenyűgöző. Egyszerűen minden idők legjobb rockzenekara, na!



A Can meg a hetvenes évek experimentális/pszichedelikus rockjának a legjobbja.
Monoton motorikus dobolás, elborult ének, rengeteg zenei kísérletezés, szóval egyesek számára nehéz lehet megszeretni, szerintem a legnagyobbak között a helyük. Az elmúlt évtizedek összes fontosabb posztpunk és alternatív/indie rockzenekara példaképként hivatkozik rájuk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.