Játssz egy Samsung Tv-ért · Keressük a nap véleményíróját! Nyerj mozijegyet minden nap! · Fórum (új!) Login  

Vélemény:

 

89 Így neveld a sárkányodat 3.

(2019)

Végre valami értelmes lezárást kapott.

 
HercegPeter   2019.07.17 21:07

Sokáig ellenálltam az első rész keltette hype-nak, de nem olyan régen rávettem magam és megnéztem. Nem is kellett több, annyira megtetszett, hogy hamarosan megtekintettem a többi részt is, a három rövidfilmet is beleértve. Ritkán fordul elő, hogy egy olyan moziuniverzum, ami ekkora bevételeket produkál méltó befejezést kapjon. Ezeket általában addig húzzák, amíg már nem is emlékszünk hány része van és azok is egyre rosszabbak. Szerencsére az Így neveld a sárkányod trilógiát rendesen be tudták fejezni. Az első részben megismert gyerekek és sárkányok felnőttek, de a barátságok megmaradtak. Olyan jól sikerült a befejezés, hogy a három rész közül talán ez lett a legjobb. Az utolsó jelenetek pedig meghatóak. Az egy olyan rajzfilm, amit tényleg minden korosztály élvezhet. Kicsit sajnálom, hogy az első két epizódra is 5 csillagot adtam, mert így nem érezhető az, hogy ez a rész a legjobb, a trilógia megkoronázása. Persze a filmekkel még nincs vége a hatalmas bevételeknek. Akárhányszor bemegyek egy üzletbe, a játékosztályon rengeteg plüss és játékfigura mered rám, amelyeket Fogatlanról és társairól mintáztak. Azon sem csodálkoznék, ha néhány év múlva egy gagyi sorozatban visszatérnének a karakterek, de ne legyen igazam.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.