Talán a korom teszi, de sokkal jobban tudok szórakozni az ilyen több évtizeddel ezelőtt készült vígjátékokon, mint a mostani csak az altesti poénokra kihegyezett filmnek csúfolt izzadmányokon. Különösen igaz ez a megállapítás, ha olyan ismert színész... Többek szerepelnek benne, mint Natalie Wood, Lauren Bacall (de gyönyörű volt fénykorában!), Tony Curtis, Henry Fonda. Már ez a névsor is megnézésre csábított. A történet is teljes mértékben leköti a nézők figyelmét, de a filmet az egész játékidőt kitöltő képi humor is emlékezetessé teszi. Gondoljunk csak a mosdó pénzbedobós szerkezeteire, az automa büfé borravalót elváró nyílására, az állatkerti majmok ketrece előtti jelenetre, ahol a szereplők önkéntelen is átveszik a majmok viselkedési szokásait. Többször idézik fel a „Van aki forrón szereti” filmklasszikust is, például a női köntösben flangáló Curtist Lemmonnak vélik, vagy itt is az ágyban való használhatatlanságát próbálja gyógyíttatni. A csúcs azonban az őrült autós hajszába torkolló finálé, kevés nevetségesebb képsort tudnék felidézni. A legnagyobb poén a motoros rendőr, aki az elmegyógyintézetbe szállítás előtt megkérdezi, hogy rendesen működnek-e a vörös lámpák. Jó, hogy a maga idejében nem láttam, mert így a teljes újdonság erejével hatott rám.
