2015.10.29 08:13 Sodanth Olvasottság: <100x
0

Szép emléket állít az álmodozó hódítónak

Oliver Stone igenis jó rendező. A vietnámi háborút megjárt direktor csinált egy igazi háborús alapfilmet, a Szakaszt és a pénzügyi világot bemutató zseniális Tőzsdecápákat. Többi filmje már mérsékeltebb siker volt, többségük feledhető. Aztán a Gladiátor sikere után ő is bepróbálkozott egy szandálos filmmel.

Kicsit nagy lóra tett, a kritikusok és a közönség is egyaránt ócsárolta, no nem alaptalanul, a forgatókönyv több helyen elnagyolt, történelmileg néhol pontatlan, de szerintem a prűd a közönség inkább a hős saját neméhez való vonzódásának érzékeltetése miatt borult ki. Pedig ez nem volt hiteltelen, az ókorban teljesen máshogy viszonyultak a nemiséghez és a nő egyáltalán nem volt egyenrangú partnere a férfinak, ráadásul ha meg nézzük, az amúgy jól bemutatott családját Alexandernek, nem csoda hogy kicsit defektes lett. De a film ettől még jó, méghozzá a történelem egyik legnagyobb hadvezérének állít emléket, monumentális rendezésben, végig érzékeltetve a nagyságot, az erőt, amely ebben a férfiban működött. A színészek elmennek, Colin Farrell nem feltétlen a volt a legjobb választás, de azért hozta a karaktert, jó partnere volt Jared Leto.

Szép emléket állít az álmodozó hódítónak

Angelina Jolie megint betonkemény, de viszont rosszul játszott, ellenben Val Kilmer remek volt a részeges Philliposz szerepében, akárcsak Hopkins, de ő képtelen hibázni. A történetvezetés kicsit követhetetlen, mert össze vissza ugrál az időben, sokkal jobb volt a Final Cut, mert ott szépen időrendben haladva mentek párhuzamosan az idősíkok. Jól megismerjük a karaktert, a hátterét, a világot, amibe született. Ami jól átjött, az hogy Nagy Sándor, egy igazi álmodozó volt, aki mindent megtett álmaiért, céljaiért és aki érzékeny volt a közösség, a társadalom iránt, gondolkodása, felvilágosult világnézete megelőzte korát. Minden az álmaiért küzdő fiatal mintaképe ez a nagy ember, a film ennek szép emléket állít. Ami még tetszett, azok a csaták, korhűen, jól megkoreografálva mutatták be a makedón falanxot, brutális, vérgőzös jelenetekkel, ahol érezhetően sérültek a színészek és a dublőrök, és a műfajhoz híven, jó sok statisztával leforgatva, szép munka. A helyszínek látványosak, főleg Perzsia, ott valami fantasztikus a város és a színek összhatása. Vangelis zenéje meg szerintem gyönyörű lett, ez a görög zseni nagyon tud. Érdemes vele egy próbát tenni, vannak nem jó pillanatai, de van benne erő, lélek, küzdési vágy, amire mindenkinek szüksége van a mindennapokban. Stonenak nem a legjobb filmje, de méltó Nagy Sándor nevéhez, fölösleges is azon morfondírozni, hogy mennyire hiteles, mivel az Alexandriai könyvtár minden műve leégett, úgy Ptolemaiosz mondata is mind fikció, de miről szól a mozi, ha nem a képzeletről.

akció | dráma | életrajzi | háborús | kaland | romantikus | történelmi

Sándort gyermekkora óta uralkodásra neveli édesanyja (Angelina Jolie). Nagy Sándornak (Colin Farrell) sikerült a legnagyobb birodalmat felépítenie, de nem sokáig tudta hatalmát... több»

0