Az első Tarantino film, ami kellő (film)ismeret nélkül élvezhetetlen lehet...

Q. Tarantino neve már garancia egy jó filmre. Minden alkotásában akadt direkt utalás egy klasszikusra, filmstílusra, rendezőre vagy jelenetre, de most egy komplett másfél óra megy rá a filmből a Hollywood iránti tiszteletére, ami kétes érzéseket szabadít fel sokakban. Hozzáteszem, én többnyire élveztem, viszont van olyan tényező is, ami kifejezetten bosszantott, de erről majd később...

A filmet a maga rémesen hosszú játékidejével két részre lehet osztani.

Az első Tarantino film, ami kellő (film)ismeret nélkül élvezhetetlen lehet...

Az első a Leonardo Di Caprio alakította színész színészi munkájára teszi a hangsúlyt. Az egész remekül bemutatja a 60-as évek végén lévő hollywoodi munkálatokat, a forgatás kulisszatitkait, a színészek lelkiállapotát, a jellegzetes kameramozgásokat és nagy neveket is ,,újra" láthatunk, mint pl.: Bruce Lee, Steve McQueen. Ez egy tömény másfél óra, ami csúnyán megfogalmazva tényleg CSAK egy óriási tiszteletadás a filmipar előtt, viszont történetileg nem vezet sehova. Aki nincs otthon a klasszikus filmekben, vagy a fentebb említett nevekből nem ugrik be legalább 3-3 film, nem is nagyon tud szórakozni a látottakon, egyszerűen csak szenved az unalomtól. Másfél óra... egy komplett filmhosszúságig áll a történet egy helyben.

Ám van egy másik történetszálunk, ami már jobban felborzolja a kedélyeket, persze, ha ismerjük a valóban megtörtént sztorit: Sharon Tate meggyilkolását. Ha nem, akkor a film előtt nagyon ajánlott egy Wikipédia gyorstalpaló, mert apró léptekben haladunk a Charles Manson vezette hippy bandához, aminek a végét lehet sejteni a film megtekintése során. Tarantino a két szálat ügyesen ötvözte (ahogy ezt megszokhattuk például a Ponyvaregényben is), de a történelembe megint belepiszkált, és egy viccesen túltolt – Tarantino stílusú – véres leszámolást rendezett, ami a közelében sincs az eddig remekül felvázolt sztorinak. És ki is lyukadtunk oda, ami miatt én csalódásként éltem meg a finálét. Ha már ekkora művészfilmet rendeztünk Hollywoodnak Hollywoodról, és Polanski rendező feleségének a meggyilkolását vesszük egy filmhez alapul, akkor miért nem fért bele a valós esemény feldolgozása?

Ennek ellenére a film nagy része mesteri lett, a két főszereplő pedig lubickol a ráírt szerepben. A sok kocsikázós jelenet pedig előhoz az emberből egy nosztalgikus hangulatot. Mégis, ahogy beszélgettem sok emberrel a filmről, nem értik – vagyis nem jön át – Tarantino elképzelését. Lehet, ez Amerikába jobban működik, de mi, európai nézők nem vagyunk otthon ebben annyira, mint ahogy ehhez a filmhez kellene. Tényleg csak egy ,,filmőrült" rétegnek merném ajánlani, ha ez nincs meg, akkor járjunk utána, ki volt Charles Manson és, hogy voltak a Tate-gyilkosságok, mert ellenkező esetbe megértem, ha valaki unalmasnak ítéli a rendező 9. nagyjátékfilmjét!

dráma | vígjáték

Nem könnyű az állástalan színészek élete a hatvanas évek végén. Hollywood kíméletlenül átalakult; új vezetők, korábban ismeretlen elvárások, s mindezek fejébe már a nők... több»