szucszoli   2020.10.18 18:10

Egy kihagyható, összecsapott darab

:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::

Ha most a 70-es éveket írnánk, akkor azt mondanám, hogy ez egy egész jó kis film (lenne). Az alapkoncepciója (papíron) meglepően újszerű és bevállalós. Sajnos azonban ennyi az összes előnye. Hacsak a nagyon butácska látványvilágát nézném (ami a legkisebb gond), már az 1968-as 2001: Űrodüsszeia is fényévekkel veri agyon ezt a filmet. És a megvalósítása is olykor meglepően kiszámítható, bugyuta és összecsapott, pl. a komputer előtt ülő programozók úgy tesznek, mintha valami nagyon bonyolult és tudományos számítást futtatnának éppen le, miközben egy képernyőkímélő animáció mozog a fekete képernyő előtt :)

Egy kihagyható, összecsapott darab

(Az, hogy bizonyos pontokon roppant szájbarágós a film, már szinte fel se tűnik egy idő után. Annál inkább feltűnő, hogy bajszos főhősünk az átélés legkisebb jelét nem mutatja "színészkedés" közben az arcán. Viszont a főgonosz szerepére egészen jó színészt találtak. Mondjuk elnézve a kiállását, igazán őt sem tudták elég jól instruálni, hogy jó főgonosz legyen).

Egy másik példa: a főhősünk "menekül" (értsd: unott fejjel kóricál) a rosszfiú elől. Meglepő módon eszébe nem jutna maga után elpakolni a létrát, amiről előre tudni fogod, hogy a főgonosz is használni fogja hamarosan... Meg aztán adódik a kérdés, hogyha a fegyverek nem ártalmasak a meleg vérű élőlényekre, akkor az hogyan lehet, hogy a főgonosz később mégis agyonlő egy embert? Ja, persze, mert a rendszerhiba a fegyvereken is átment. Na hagyjuk már ezt a sületlenséget! :)

Értem én, hogy ezt az összetett sztorit nehéz ilyen rövid játékidőben kibontakoztatni, de szerintem sok volt benne az olyan részlet, amit hanyagolhattak volna annak érdekében, hogy jobban kidolgozzák azt a világot, amiben ez játszódik. Szerencsére a sorozat minden tekintetben erősebb, drámaibb és mélyrehatóbb módon mutatja be, hogy mennyire torz és kegyetlen tud lenni az emberi természet. Szerintem nem veszít senki semmit azzal, ha nem, vagy csak a sorozat után nézi meg ezt a filmet puszta kíváncsiságból.

akció | sci-fi | thriller | western

A jövő szenzációs nyaralási lehetősége, hogy az általunk kiválasztott korban tölthetünk el néhány kellemes napot. Delosban a Vadnyugat, a római birodalom és a lovagkor hiteles... több»