Thomas Ferald   2021.06.18 15:06   olvasottság: 132x
3

Az légy, aki akarsz, ne az, kinek születtél!

Ez az alkotás magyarosított címet ugyan nem kapott, de angolból kapásból kettőt is. Igazából mindegyik megnevezése találó, így feltüntettem őket a teljesség kedvéért.

A héten elkezdtem bepótolni az Annabelle filmeket, hisz csak azok maradtak hátra a Démonok között univerzum eddig megjelent fejezetei közül. Mivel piszok ijedős vagyok, nem akartam maratonszerűen megtekinteni a trilógiát, így a részek között egy-egy komolyabb filmmel terveztem levezetni a feszültséget. Mi sem lehetne erre jobb választás, mint folytatni a listáimat, méghozzá egy újabb Elle Fanning filmmel? A színészeken kívül az égegyadta világon semmit se tudtam róla, így már az első percekben záporoztak a tátott szájat kívánó meglepetések, de vajon fenntartották a varázsukat?

Az légy, aki akarsz, ne az, kinek születtél!

A történet egy család 3 generációnyi női tagját állítja a főszerepbe. Ramona a gyerek, Maggie az anyuka, Dolly pedig a nagymama. Egy lakásban élnek, ami a korosztálybeli különbségek miatt rengeteg vicces és idegesítő pillanatot szül. Azonban Ramona nem érzi jól magát a bőrében... Maggie számára sokáig nem tűnt egyértelműnek, de hamar rá kellett döbbennie, hogy a lánya fiúnak tartja magát.

Ramona, aki identitásváltozása óta Ray-nek hívatja magát, minden követ megmozgat, hogy anyja aláírja a nemváltoztató műtéthez a beleegyezési papírokat, a dolgok viszont közel sem ilyen egyszerűek, mert szükség van az apa szignójára is, ő viszont nem él velük. Maggie felkutatja a férfit, akin gyermeke jövője múlhat, ám az új életet kezdett ember nem hajlandó belemenni a radikális lépésekbe. Megkezdődik a küzdelem azért, hogy Ray elérhesse azt, amire mindennél jobban vágyik. Vajon sikerül átverekednie magát a bürokrácia mocsarán, hogy azzá válhasson, aminek érzése szerint született, s meg tud küzdeni a közben felszínre törő titkokkal is?

Huhh! Remélem, nem kapok tiltást vagy hasonló szankciókat, de én teljes mértékben elfogadom a melegeket, a transzgendereket és cakkumpakk minden olyan embert, aki változtatni akar, mert nem érzi jól magát a bőrében. Amíg nem ártanak vele másnak, azt csinálnak, amit szeretnének, erről szólna a világ. Csak ne ártsonak! Azt a részét, amit a média és a politika csinál, túlzásnak tartom, sőt, ártalmasnak, de hagyjuk is, nem szeretnék belekeverni kívülálló tényezőket, a film a lényeg!

A karakterek teljesen hitelesek, van egy közeli és nagyon jó barátom, aki hasonló cipőben jár, így még inkább megérintett a mondanivalója. Ray motivációja érthető, az anya őrlődése még inkább, a nagymama hozzáállása pedig a régi neveltetésből értetődhet, habár ő is képvisel egy csoportot, ugyebár. Emberközeli, vicces, szomorú, de aktuális tanmese, ami egy propagandafilm szintjét bőven megugorja, mert annál sokkal okosabb.

A rendezés egész egyedire sikeredett, tetszett a videónaplós megoldás. A zenei betétek kellemesek, legtöbbször szomorú dallamokkal operál, a prímet mondjuk nem a score-ja vitte el. A színészek...

Igen, Elle Fanninget kedvelem, csak éppen sosem tartottam igazán kimagaslónak, szimplán egy kellemes jelenségnek. Viszont amit itt alakít...! Sok filmet láttam már tőle, fogom is mindet, de eddig ez az etalon. Itt tényleg megmutatta, hogy több van benne, mint amit a pisze orra és az aranyos arca következtetni enged. A szenvedő, álmaiért küzdő, lánytestbe született fiú karakterével csodát művelt. A legjobb az egészben, hogy ezzel a hajjal, sminkkel és ruhákkal simán fiúnak tudja nézni az, aki nem ismeri.

A Ray anyukáját játszó Naomi Wattsot úgyszintén jól ismerem, például a Darabokban, a Lehetetlen vagy a 21 Gramm című filmekből. Számomra semleges színésznő, mondjuk egy-egy ilyen teljesítmény után elgondolkodom, hogy ne másszon e feljebb a képzeletbeli ranglétrámon. Hitelesen alakította az egyszerre a legjobbat és legrosszabbat akaró, őrlődő anyát, aki nem tudja, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson.

A nagymamát Susan Sarandon személyesítette meg, akiben eddig képtelen voltam csalódni, most sem alakult másképp. Nagyon jól működik a kémia közte és Naomi között, elég a párbeszédekre gondolni. A többi színész nyújtotta a kötelezőt, ám a hangsúly nem rajtuk összpontosult.

Tudom, hogy akadnak hasonló témát feldolgozó alkotások, például a Dán lány vagy a Fiúk nem sírnak, csak ez valamiért jobban megfogott. Pontosabban a Dán lányhoz képest, amit csalódásként éltem meg. Összességében bátran ajánlom ezt az alkotást bárkinek, aki vagy érintett, vagy benne van a témában, esetleg csak az elfogadás-elutasítás között őrlődik. Meg úgy akárkinek, aki nyitott erre. Fogom még látni.

dráma

Egy tinédzser fiúból nővé válik, családjának pedig meg kell birkóznia ezzel a ténnyel. több»

3