NGáborN   2021.12.27 00:12   olvasottság: 963x
4

Zombik rebootolva

Talán annyit már az elején elárulhatok, hogy ez a feldolgozás áll legközelebb a játékok világához, Johannes Roberts (47 méter mélyen 1-2, Hívatlanok 2) megpróbálta a legautentikusabban megjeleníteni a már ismert helyszíneket, karaktereket, és ez mindenképpen becsülendő dolog. Ugyebár Paul W. S. Anderson filmjei nem arról voltak híresek, hogy hűen követnék a játék cselekményeit, amit csak lehetett, megvariált, megváltoztatott, alig maradt valami az eredeti műből, csupán részenként bedobott egy-egy ismert szereplőt, hogy valamennyire a rajongóknak is kedvezzen. Valahol be is jött neki ez a dolog, hiszen epizódról epizódra sikeresebbek lettek, és Milla Jovovichnak is évekre bebetonozta a státuszát Alice-ként. De lejárt a mandátuma, a jogok kirepültek a markából, mint egy kismadár, így a stúdió egyből a reboot mellett döntött, tehát lehet mindent az elejéről kezdeni.

Ez nem baj, hiszen így meglett a lehetőség egy, a játékra valóban hasonlító és a cselekményeit hűen követő film elkészítésére. Az is igaz, hogy most nem toltak bele annyi pénzt - gondolom, megpróbálták minimalizálni az esetleges bukta okozta anyagi veszteségeket -, és ez bizony meg is látszik a végeredményen, főleg azoknál a jeleneteknél, ahol CGI-t használtak. Szerencsére ezekből van kevesebb, Roberts úr inkább egy igazi horrormozit szeretett volna alkotni, olyan klasszikus módon, a maszkok és a fény-árnyék használattal, sejtelmes kamerabeállításokkal, snittekkel, és ez valamennyire sikerült is neki, akad egy-két parásabb jelenet. A kevés pénzből egy kertvárosi házakkal teli Raccoon Cityre futotta, egy rendőrörssel (ez hasonló a játékban látotthoz), és egy icipici laboratóriumra, ami még véletlenül sem akkora, mint Anderson Kaptárja volt mélyen a föld alatt. Itt nem is az a neve, sőt nem nevezik sehogysem, de ez lényegtelen, valamiért muszáj volt megtartani a régi széria címét, bár itt már egyáltalán nem helytálló. Van még Spencer-ház is, ez a rész a rajongóknak igazán kellemes emlékeket idézhet (köztük nekem is, hiszen sokszor bolyongtam anno Chrisszel és Jill-lel a házban), bár méretileg itt sem sikerült az eredetit megközelíteni, na de a szándék a lényeg, ne legyünk szőrszálhasogatóak, ugye?

Zombik rebootolva

A sztori már más tészta, hiszen megpróbálták a játék első és második részének főbb cselekményeit erősen zanzásítva belesűríteni a bő másfél órába, és ez nem biztos, hogy jó ötlet volt, hiszen külön-külön is meg tudnának tölteni egy egész estés filmet, de ez így nagyon töredezetté teszi az összhatást, és lényegében a karakterekre sem jut annyi idő, arról nem is beszélve, hogy sokuknak a jelleme is teljesen ki lett forgatva önmagából. Itt van például a már előzetesek alapján kritizált Leon Kennedy, akit Avan Jogia alakít, és a külseje alapján ő lenne a legutolsó, akit erre a szerepre választanánk, és azért ne menjünk el emellett szó nélkül, mert még az Anderson Kaptárjában játszó Johann Urb is sokkal jobban passzolt a szerephez, mint Jogia. Arról nem is beszélve, hogy itt Leon egy igazi balfék, aki nagy valószínűség szerint azt sem tudja, melyik bolygón él jelenleg. Talán még Robbie Amell lett jól eltalálva Chris Redfieldként, rá még lehetne építeni később egy esetleges folytatásban, de a többieket inkább hagyjuk.

B-film a javából az új Resident Evil, több horrort tartalmaz, mint a régi széria, viszont a túlzsúfoltság miatt és a rövid játékidő miatt összecsapott lett, a végső bossharc is hamar lemegy, és kimondottan vérszegény Neal McDonough Birkin dokiként, de legalább a végső transzformációja a vonatban ismerős lehet a játékból, ha még olyan is lett, amilyen. Nagyon érződik, hogy a rajongóknak próbáltak kedvezni az új Resi-filmmel, ám biztosra veszem, hogy nem lesz akkora sikere, mint az első Kaptárnak volt, még úgy sem, hogy ez sokkal inkább hasonlít a játékra, de úgy tűnik, már ez is kevés, itt már valami csodára lenne szükség, hogy egyszer az életben egy normális Resident Evil mozit kapjunk. Vagy talán el kellene engedni ezt a dolgot végleg, mert ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

akció | horror | katasztrófafilm | misztikus | sci-fi

Az egykor fényesen tündöklő Racoon city ma valóságos szellemvárossá vált. Az Umbrella ugyan elhagyta ezt a helyet, ám sötét titkok maradtak után a felszín alatt.  Mitán a... több»

4