Hova lett a tűz?

2022.05.13 23:11 F79 Olvasottság: 1197x

8

Nem fogom sokadszorra is leírni, hogy mennyire félre tudnak menni Stephen King regényeinek adaptációi. Sőt, azt mondom, felejtsük el, hogy egyáltalán létezik a könyv. Koncentráljunk csak a filmre.

Az első dolog, amin megakadt a szemem, az John Carpenter neve volt, mint zeneszerző. Szó se róla, régen szerettem a szikár szintetizátor prüntyögéseit, amiket a Halloween-filmek, az Elpusztíthatatlanok, A köd, vagy A 13-as rendőrőrs ostroma alá készített. Ebben a filmben azonban semmi emlékezeteset nem sikerült összeraknia, pedig még a fia neve is szerepel társszerzőként a sajátja alatt.

Ami a sztorit illeti, a félresikerült kísérlet következtében különböző képességekre szert tevő család hányattatásainak bemutatása nem sikerült túl meggyőzően. Nem jött át, hogy valójában mekkora is a tét. Csupán utalgatnak rá, illetve erőltetett párbeszédeken keresztül rágják a szánkba a főszereplők, hogy őket most hű, de nagyon üldözik. Ha pedig elkapják, akkor majd jól megvizsgálják őket a gonosz emberek. Na, ettől aztán lehet rettegni.

A család hétköznapjai viszonylag békességben és nyugalomban telnek. Aki látott már legalább egy Szomszédok epizódot, azt nem éri meglepetés. De az idill nem tart örökké.

Miután a kislány egyre nehezebben tudja féken tartani veleszületett képességét (erős érzelmi megrázkódtatás hatására elméjével felgyújtja a környezetét), csupán idő kérdése a lebukás. Persze, hamarosan el is jön a pillanat, amikor dühében szaunát rittyent a retyóból, és rárobbantja a klozetajtót egy meglepett tanárnőre.

Lebuktak. Ennyi volt. Innentől kéne felpörögni a sztorinak, de láthatóan elég laza az ékszíj. A kamaszkor küszöbén álló leányzó egy kis családi csetepaté során felgyújtja anyukája kezeit, ezután az apuka büntetésből elviszi fagyizni és szórakozni. Mi van? És ezt még lehet fokozni. Amíg anyuka ez idő alatt egyedül van otthon, rátámad az "ellenség" által felbérelt, veszélyes képességekkel bíró, de eléggé töketlen Winnetou. A nőt megöli, de a hazaérkező többi családtag sikeresen meglép.

Menekülésük közben az Uri Gellerre hajazó indián nagyjából a példakép hatékonyságával igyekszik őket kiiktatni. Itt már kezd erősen szánalmassá válni az egész történet.

Az utolsó jelenetek bár tényleg felpörögnek, nem tartogatnak túl sok meglepetést. És most szemét módon elárulom, hogy a végén a kislány szabadjára engedi a képességeit és megöli a hatalmas, többszintes laboratóriumban dolgozó összes ellenséget. Mind a 12-t (+/- 3 fő), de legalább látványosan. Közben az indián váratlanul besegít, végül kezet nyújt, és a kislány elfogadja. Együtt folytatja útját agy egykori üldöző és üldözött. Na, ezzel kezdjünk valamit!

Ami a színészek alakítását illeti, nem igazán hozták a legjobb formájukat. Zac Efron nem győzött meg a következetes és önfeláldozó apuka szerepében. Eljátszotta, és nem átélte azt. Sydney Lemmon, az aggódó anyuka néha kicsit irritáló volt. Gloria Reuben kedves arca és szelíd gesztusai nem illettek a főgonosz karakteréhez. Kurtwood Smith, az örök mellékszereplő most egy zakkant pszichiátert próbált megszemélyesíteni. A címszerepet alakító Ryan Kiera Armstrong viszont meggyőző átéléssel hozta a kétségbeesett, gyötrődő kislányt.

A horrornak éppenséggel nem nevezhető sztori belefért másfél órába. Valószínűleg azért, mert kivágták az összes izgalmas jelenetet (rosszabb esetben le sem forgatták). Talán családi drámaként megállná a helyét, ha több drámai jelenet került volna a történetbe. Kicsit olyan érzésem volt a film megtekintése után (a minőséget illetően), mintha a streaming szolgáltatók beköltöztek volna a moziba.