Mit tennél, ha egy nap ráeszmélnél, hogy tökéletesnek vélt életed esetleg mégsem olyan tökéletes, mint amilyennek eddig tartottad? Ha a gyerekkori naplóidat olvasva olyan emlékek törnek elő a tudatod mélyéről, amik nem hiába voltak eltemetve? Amikor a válaszokat keresve újabb és újabb kérdéseket találsz? Evan Treborn (event reborn - mekkora szójáték!) szinte a teljes gyerekkorát elfelejtette, naplói segítségével azonban képes felidézni és újraélni a múlt bizonyos meghatározó eseményeit, sőt meglepve tapasztalja, hogy akár változtathat is a dolgok menetén. Még ha ez a változtatás valójában nem a jövő (vagy a jelen) fizikai értelemben vett megváltoztatása (ahogyan az a jól ismert időutazós filmekben lenni szokott), sokkal inkább a kiváltó eseményeknek a szellemi-lelki folyamatok révén történő feldolgozása és integrációja.
A film kezdő képsorai egy kétségbe esett ember pánikszerű menekülését mutatják, kellőképpen felcsigázva a néző érdeklődését, hogy a folytatásban már nyugodtabb jelenetek által ismerjük meg a főszereplő gyerekkorát, barátait, szüleit és ismerőseit. Ezek az idilli képsorok azonban nem tartanak sokáig, rövidesen szembesülünk a traumatizáló eseménnyel, amitől összeugrik a gyomrunk. Ebből már érthetővé válik, hogy a kisgyerek számára feldolgozhatatlan történéseket miért nyomja el végül az agya olyan mélyre, mintha meg se történtek volna. Csakhogy a fájó emlékek hiába váltak elérhetetlenné, továbbra is kihatnak Evan életére, megkeserítve kamaszkorát is. Tudat alatt gyötri a bűntudat és az önvád, amiért nem tudott ellenszegülni és megakadályozni egy bűncselekményt. Egyetemista fiatal felnőttként pedig mindennek hatására pszichológusnak készül úgy, hogy nincs is tudatában annak, hogy valójában miért is orientálódott erre a pályára. Ahhoz, hogy másoknak segíthessen, először saját magának kell rendbe jönnie. A múltbeli traumák feldolgozása hosszú és keserves folyamat, amelynek első lépése a szembenézés, az események felidézése. Miután Evan az egyik gyerekkori naplójából felidézi életének egy tragikus mozzanatát, útra kel, hogy egykori barátaival találkozzon, és tisztázza velük a történteket. A régi sebek feltépése azonban újabb tragikus eseményhez vezetnek. Nem Evan az egyetlen, aki nem tudott megbirkózni az átélt borzalmakkal.
Ahhoz, hogy a fiú – immár felnőttként – sikeresen megküzdjön az őt kísértő fájdalmas emlékekkel, kis lépésekben, emlékről emlékre kell haladnia, és valahogy beillesztenie a felszínre került régi-új emléket a többi közé úgy, hogy azok a már kialakult személyiségéhez illeszkedjenek. A folyamat nem indul egyszerűen, sok gátló tényező felmerül, Evan agya mindent megtesz annak érdekében, hogy a korábban elnyomott emlékek ne törhessenek a felszínre, így védve személyiségét. Ilyen tényező többek között Evan apja is, aki egy emlékben rátámad a kisfiúra, figyelmeztetve, hogy ne változtasson az események menetén, szó szerint „Nem szabad Istent játszanod!” A megpróbáltatások tehát az emlékek felidézésével és újra alkotásával folytatódnak, amelyek során Evan agya alternatív valóságokat hoz létre. Az események és következmények mentén létrejövő új (hamis) emlékek kezdetben megnyugvást hoznak, de végül mindig kisiklanak a dolgok, hogy egy újabb emlék kerülhessen felszínre, és épülhessen be a fiú tudatába. Ez a folyamat-spirál mindaddig ismétlődik, amíg elő nem áll az az ideális állapot, amelyben Evan már képes együtt élni az emlékeivel.
A film szereplői hitelesen alakították az egyébként jól megírt karaktereket. Ashton Kutcher meglepően mély átéléssel jelenítette meg a gyerekkori traumáját feldolgozó főszereplőt. Melora Walters is meggyőző volt az egyedülálló, elfoglalt, mégis aggódó és gondoskodó anya szerepében. Eric Stoltz sajnos az a színész, akiben sokkal több lehetőség van, mint amennyit a szerepeiben megmutathat magából. Ebben a filmben is csak pazarolták a tehetségét. A gyerekszínészek és a mellékszereplők alakítása a helyén volt. Eric Bress rendező – akinek James Wong A végső állomás című filmjének folytatását is köszönhetjük – egy kíméletlen pszichológiai drámát tár elénk, amelyben részesei lehetünk egy traumatizált fiú megküzdési folyamatának. A kérdés az, hogy akarjuk-e magunknak ezt a lelki tortúrát.
85 Pillangó-hatás (2004)
A pillangó-hatás elméletének lényege, hogy világunkban térben és időben minden mindennel összefügg – legapróbb cselekedeteink alapjaiban változtat(hat)ják meg a jövőt.... több»
Szereplők: Ashton Kutcher, Logan Lerman, Kevin Durand, Amy Smart, Ethan Suplee
