A sárkány csókja nem akar többnek látszani annál, ami: egy kemény, sallangmentes akciófilm, amelynek elsődleges célja, hogy bemutassa Jet Li harcművészeti tudását egy nyugati közönség számára is emészthető formában. Ez az őszinteség a film legnagyobb erénye – és egyben a legnagyobb korlátja is.
A történet minimalista. Jet Li egy kínai titkosügynököt alakít, aki Párizsba érkezik egy nagyszabású rendőrségi akcióra, ám hamarosan csapdába esik: gyilkossággal vádolják meg, miközben a francia rendőrség korrupt figurái ellene fordulnak. Innen indul a menekülés, a bosszú és a túlélés kíméletlen spirálja. A forgatókönyv nem bonyolítja túl a dolgokat, inkább ürügyként szolgál a folyamatos konfrontációkra – és ezt a film nyíltan fel is vállalja.
Jet Li játéka szinte teljes mértékben fizikai jelenlétre épül. Karaktere visszafogott, szinte néma figura, akinek minden mozdulata céltudatos. Ez éles kontrasztban áll a hollywoodi akcióhősök szokásos szájkaratéjával, és frissítően hat még ma is. Li nem pózol, nem viccel, nem magyaráz: üt, rúg, tör – pontosan, könyörtelenül.
A harcjelenetek koreográfiája realisztikusabb és brutálisabb, mint amit a korszak amerikai filmjei megszokottá tettek. Nincsenek túlzott vágások, nincs CGI-csoda, csak testek, falak és fájdalom.
A film leggyengébb pontja kétségtelenül a nyugati mellékszereplők és a drámai szál. Bridget Fonda karaktere funkcionális, de alig kap valódi mélységet, a főgonoszt alakító Tchéky Karyo pedig ugyan emlékezetes, ám karikatúraszerűen túljátszott figura. A francia rendőrség ábrázolása leegyszerűsített, szinte képregényszerűen korrupt, ami a történetet kevésbé árnyalttá teszi.
Mindezek ellenére A sárkány csókja pontosan azt nyújtja, amit ígér: egy kompromisszummentes, kemény akciófilmet, amelyben a harcművészet nem stilizált tánc, hanem fegyver. A 2000-es évek elejének hollywoodi akciódömpingjében ez a film egyfajta ellenpontként működött: emlékeztetett arra, hogy az akció műfaja nem a robbanások mennyiségétől, hanem az emberi test hitelességétől válik igazán hatásossá. Nem klasszikus értelemben vett mestermű, de fontos lenyomat egy korszakból, amikor a keleti harcművészeti filmek még megpróbáltak alkalmazkodni Hollywoodhoz – és néha sikerült is nekik úgy, hogy közben nem veszítették el teljesen az identitásukat.
A sárkány csókja ma már kissé egyszerűnek hat, de ereje még mindig vitathatatlan: nyers, őszinte és fájdalmasan hatékony.
