10 meglepő érdekesség a Gettómilliomos című filmről

Az indiai filmipar az elmúlt néhány évtizedben rengeteget fejlődött. Aki képes ráhangolódni Bollywood stílusára, könnyen rákaphat ezekre a jellemzően zenés, nyugati szemel beazonosíthatatlan műfajú filmekre (zenés-táncos-romantikus-akció-dráma?). A Gettómilliomos kilóg a sorból, nem egy tipikus indiai film, sőt nem is teljesen indiai, hiszen valójában amerikai és brit gyártásban készült. Ez, illetve a rendező Danny Boyle és a forgatókönyvíró, Simon Beaufoy tette a produkciót szélesebb közönség számára is könnyen fogyaszthatóvá. Más értelemben ez egy ízig-vérig indiai film, hiszen minden jelenetet India területén forgattak, elsősorban Mumbai gettónegyedeiben, a legtöbb színész indiai, akárcsak a zeneszerző vagy az író. A Vikas Swarup regénye alapján készült film minden várakozást felülmúlt, a bevételek meghaladták a 326 millió dollárt, ami egy 15 millióból készült film esetén csodálatos siker. A különféle filmes díjak sem maradtak el, a 2008-as Oscar gála nagy nyertese a Gettómilliomos volt, ugyanis tíz jelölésből nyolcat sikerült aranyszoborra váltania, amivel bekerült minden idők legsikeresebb filmjei közé. Lássuk hát a megígért 10 érdekességet!

1. A férfi és női főszerepben látható Dev Patel és Freida Pinto a forgatás után hivatalosan is összejöttek, 2009 és 2014 között egy párt alkottak.

2. Az indiai Legyen Ön is milliomos első házigazdája Amitabh Bachchan volt, az a színész, akinek az autógrammjáért az ifjú Jamal olyan kitartóan küzd a film elején.

3. A Time Warner tervei szerint a film nem került volna mozikba Amerikában, DVD formátumban akarták értékesíteni, de a Fox Searchlight közbelépett, ők ugyanis biztosak voltak a sikerben.

4. Latika szinte minden jelenetben visel valamilyen sárga ruhát. A döntés szándékos, ugyanis a sárga szín melegséget és optimizmust sugall.

5. A rendező, Danny Boyle tartott attól, hogy a sok hindí párbeszéd miatt hűvös fogadtatás vár a filmre amerikában, ezért igyekezett a lehető legtöbb jelenetet angolul forgatni.

6. Végül csupán a párbeszédek 20% maradt hindí.

7. Danny Boyle azt állította, hogy a Mercedes autógyár megpróbálta elérni, hogy a gettókban ne mutassák autóikat, vagy legalább a logót vegyék le, ugyanis attól féltek, hogy ez negatív fényben tünteti fel a magas presztízsű márkát.

8. A. R. Rahman-nak mindössze húsz napot vett igénybe az egész film eznéjének a megkomponálása. Akárhogy is, ezt  húsz napot a legjobb filmzenéért járó Oscar-díjjal jutalmazták 2008-ban.

9. Danny Boyle úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha a filmben látható három gyermekszínész csak 16 éves korában, az érettségi után fér hozzá az alakításukért járó gázsihoz, pénzük addig betétben kamatozik. Azt is sikerült elintézniük, hogy az iskola befejezéséig minden reggel riksá vigye őket iskolába.

10. A filmben a Legyen Ön is milliomos! házigazdája Anil Kapoor, aki egyébként maga is részt vett a műsorban versenyzőként évekkel ezelőtt és 5 millió rúpiát nyert. Ha nem számolunk az egyébként jelentős inflációval, akkor ez nagyjából 21 millió forint.