Most már egész biztosan elkészül A siló második évada.

A Variety magazin legfrissebb értesülései szerint az Apple már berendelte a folytatást. A Hugh Howey Wool című regényfolyama alapján készült sorozat idén májusban debütált a platformon, és nagyon úgy tűnik, hogy a siker nem váratott magára sokáig.

“Hatalmas megtiszteltetés volt látni, hogy a magával ragadó, atmoszférikus és gyönyörűen kidolgozott sci-fi eposz, a Silo ilyen rövid időn belül az Apple első számú drámasorozatává vált” - nyilatkozta Matt Cherniss, az Apple TV+ vezetője.

“Mivel a nézőket világszerte magával ragadták a rejtélyek és összeesküvések, amelyek ebben a lenyűgöző földalatti világban rejlenek, a nézettség csak tovább emelkedik, és már nagyon várjuk, hogy a második évadban még több titokra derüljön fény” - tette hozzá Cherniss.

A sorozat története szerint az emberiség populációja drámaian lecsökkent, az utolsó 10 ezer túlélő mindennapjait követhetjük nyomon, akik mélyen egy földfelszín alatti bázison próbálnak meg túlélni. Azt azonban senki sem tudja, miért és milyen körülmények között épült a túlélést biztosító létesítmény, aki pedig megpróbálja kideríteni mindezt, az nagyon hamar szembekerül a végzetével.

Bár egyelőre nem kapott hivatalos premierdátumot a második évad, a közeljövőben várhatóan gyakrabban hallunk még az előkészületekről és a munkálatokról.

79 A siló  (2023)

dráma

Férfiak és nők egy hatalmas földalatti silóban élnek, ahol rengeteg előírás van, amelyekről azt hiszik, hogy megvédik őket a felszínen lévő mérgező és elpusztult világtól. több»