Idris Elba (galériánkban) Lewis Hamiltonnal autóversenyzővel közösen vezeti majd a Channel 4 új műsorát, amelyben riválisként a sivatagban fognak versenyezni.

A The Sun értesülése szerint a színész és a F1-es pilóta a Dakar-ralin vetélkednek majd egymással a műsorban. Bár hivatalosan egyelőre nem került megerősítésre, a sorozat az értesülések szerint Idris And Hamilton Race The Desert címmel jelenik meg 2 órás epizódokkal.

A széria még az idei évben megjelenik majd, egy bennfentes pedig azt is elárulta, hogy a színész nagyon elszánt, és hogy egyáltalán nem tervezte, hogy megkönnyíti majd a porif Hamilton helyzetét, amely valószínűleg egyébként sem lesz az a 8500 kilométeres szakaszon.

“A pálya az egyik legkeményebb a sportban, a durva terep állandó veszélyt jelent a versenyzők számára” - nyilatkozta a forrás.