Követi a Netflix példáját a Disney+, és ez jó hír az előfizetőknek

A Disney+ nem csak az animációs filmek otthona, itt vertek tanyát a Marvel szuperhősei is. Az MCU feje, Kevin Feige nemrégiben fel is vázolta, hogy milyen újdonságokra számíthatnak idén az előfizetők. Egy sorozat már a nyakunkon van, kettő pedig ősszel érkezik.

Jelenleg a mozikban mindenki épp a galaxis őrzőit búcsúztatja. De szerencsére azzal, hogy ők leköszönnek, nem kell attól tartani, hogy szuperhősök nélkül maradunk. A Disney+-on ugyanis három sorozatban is új kalandok részesei lehetünk: egy már befutott sorozat második évada mellett két abszolút újdonságra készülhetünk.

Június 21-én debütál a Titkos invázió, amelyben Nick Fury lesz a főszereplő. Őt természetesen Samuel L. Jackson fogja alakítani. Furynek már korábban is meggyűlt a baja a skrullokkal, ebben a sorozatban is ellenük veszi fel a harcot. A sorozat hat epizódból áll, az első tehát június 21-én érkezik, az utolsó pedig egy hónappal később, július 26-án. A többi e két dátum között heti bontásban.

Ősszel mindenki kedvenc bajkeverő istene, Loki is visszatér, méghozzá a sorozata második évadában. Ezt már korábban teljes egészében leforgatták, ám a premier dátumáról mostanáig nem tudtak megegyezni. Vélhetően azért, mert ebben szerepel Kang is, akit a jelenleg családon belüli erőszakkal vádolt Jonathan Majors alakít. Mindenesetre a Loki második évada október 6-án fog debütálni, ez is hat epizódból áll majd, amelyek heti bontásban várhatók.

A harmadik sorozat a Sólyomszem mellékága, az Echo lesz. Hogy ez pontosan hány epizódot tartalmaz, egyelőre nem tudni, de egy fontos dologban biztosan korszakalkotó lesz: a Disney+ történetében ez lesz az első sorozat, amely nem heti bontásban jelenik meg, hanem a teljes évadot november 29-én megkapják a rajongók. Az Echo Maya Lopez hazatéréséről szól, akinek szembe kell néznie sok rossz döntéséből fakadó múltjával.