A 2000-es évek elején mindenki Amerikai pite-lázban égett. Nem csak a tengerentúlon, de Európában is, a németek pedig megtették azt, amit egyébként pont az amerikaiak szoktak: megpróbálták lemásolni a sikerreceptet. Készítettek egy vígjátékok a tinikről és a szexről, csak épp ők megbolondították az egészet azzal, hogy a főhős fütykösének be nem áll a szája. Ez volt a Hangyák a gatyában, ami annyira bárgyú volt, hogy mára kultstátusznak örvend. A 2002-es folytatása, a Hangyák a gatyában 2. nem kevésbé.

Most pedig jó Netflix-szokásnak megfelelően megérkezett a feltámasztásnak szánt folytatás, amellyel trilógiává bővül a beszélő nemiszervek világa: itt a Hangyák a gatyában 3.! És pont olyan mint elődei: bárgyú, mégis valahol szerethető.

A sztori ráadásul egész szorosan kötődik az immár bő húsz évvel ezelőtti elődökhöz. A főhős, akinek ezúttal öntudatra ébred a fütyköse, annak a Rudlofnak a fia, aki az első két filmben is szerepelt, mint az akkori főhős, Florian legjobb haverja, Red Bull. Ő osztogatta akkor a keresetlen tanácsokat arról, hogyan kell becserkészni a csajokat, ami tanácsok persze fabatkát sem értek. Egy ponton még arra is képes volt, hogy lánynak öltözve belépjen a helyi sportcsapatba, hogy haverján segítsen.

Nos, Red Bull most már apaként tér vissza, de nem ő az egyetlen régi ismerős. A fia ugyanis épp azzal a lánnyal országos cimborák, akinek az anyja Maja, a második rész szöszkéje. És akkor itt jön az arculcsapás: hol van Florian, aki anno összejött Majával? Nos, a film mindjárt az elején elég egyértelmű utalást tesz rá, hogy meghalt…

Ezzel együtt a Hangyák a gatyában 3 pont olyan vígjáték mint az első két rész. Ismét megered a nyelve egy fütykösnek, de ezúttal a másik oldalon is hasonló a helyzet: Maja lánya is kapja az ívet a saját ágyékától megállás nélkül. Ez pedig vélhetően egy sor mókás helyzetet eredményez majd épp úgy, mint húsz évvel ezelőtt.

A Hangyák a gatyában 3 már elérhető a Netflixen és mivel anno az első két rész hazánkban is "hódított", nem meglepő, hogy rá is kattantunk. Itt, a Mafabon az elmúlt hét napban ennek a filmnek az adatlapjára voltak a legtöbben kíváncsiak: ez idő alatt 21172-en nyitották meg az oldalt.