A „Sword Devil” látszólag egy szokványos kalandfilm, melyben sűrűn előkerülnek a katanák, de a valóságban mélyebb tartalmat hordoz. A forgatókönyvet az a Sibata Kenzaburo jegyzi, aki szívesen választott rendhagyó témákat. Például a Nemuri Kiosiro sorozat szintén ő művei alapján forgatódott.
A főhős a szamurájklán megvetett alakja, akit a hétköznapokban a többiek „kutyafi”-ként emlegetnek, ám szó szerint értve, és a legdurvább értelemben. A fizikailag rendkívüli harcos ész dolgában már korántsem áll jól, és pusztán a szolgálat érdekli. Kíméletlenül, minden gondolkodás nélkül öl, senkire nincs tekintettel. Hogy nem durva lélek, az abból derül ki, milyen szeretettel kertészkedik, a virágok szinte ragyognak körülötte. Ám a környezetében csupán a mestere és egy lány ismeri fel, hogy több van benne az átlagnál. Viszont a teljes „érzelmi defektje” egyre több tragédiát okoz. Icsikava színészi képességei legjavát adja a kettős lelkület képre vitelében. Hűséges kutyaszemmel bámulja az általa rajongott urat, miközben süket és vak arra, hogy milyen a valódi természete. Azt sem fogja fel, hogy ő maga pusztítja a védelmezni szánt klánját.
Miszumi a II. világháborút megjárt és túlélt nemzedék konfliktusát vetíti vissza az időben. Égető kérdéseket vet fel, amely a korabeli társadalma foglalkoztatta, és megosztotta. Lehetséges-e a múlt értékeivel szolgálni a jövőt? Szabad-e egy olyan vezető ellen fordulni – és megszegni a hűségesküt –, aki nem törődik a népével? Érdemes-e egy olyan világért harcolni, amelyben minden szépség és jóság elveszítette az értékét?
Nem közönségfilm! A felvetések rejtettek, ám azért felismerhetőek, viszont számít a néző asszociációs képességére. A rendező, mint oly sok művében, a természeti képekkel fejezi ki a saját véleményét. Talán a legegyértelműbb – egyben legkönnyebben kiolvasható – állásfoglalása a lezárásnál az antihős szeretett virágai között vívott véres harca a változást akarók ellen, mely a győzelme ellenére is bukás, ráadásul egyúttal a saját kitörési lehetőségét szintén megsemmisíti. Az üzenet – és a figyelmeztetés – a közönségnek szól: Az egyéni felelősség alól nincs kibúvó. Előbb-utóbb mindenkinek szembe kell nézni azzal, kiket támogatott, vagy milyen eszméket. Továbbá a „parancsra tettem” sem oldozza fel azt, aki nem gondolkodott időben. A múlt terhét cipelni fogja egy életen át.
