2023.08.23 21:05 BaloghBogi42 Olvasottság: <100x
1

Feminizmus?

Azzal a lelkesedéssel ültem neki ennek a filmnek, ami olyankor szokott elkapni, ha meghallom, hogy feminista történetszál található benne. Azonban a moziszékből felkelve több zavarodottság volt bennem, mint elégedettség. Úgy éreztem, habár Barbie alapjáraton is sztereotipikus volt, másfél óra alatt sem sikerült eljutni arra a szintre, hogy legalább az ebből való kitörés határait feszegesse. A koncepció arra nézve, hogy felismeri, valami nincsen rendjén, és több érzésnek kellene kavarognia benne színesebb skálán, jó volt, de az ezt követő „próbálkozások” ennek megváltoztatására silányak voltak.

Ráadásul nem is volt teljesen releváns, hiszen ő mindvégig egy nőközpontú világban élt, így nem értheti meg a patriarchátus okozta elnyomást és az állandó bizonyítási kényszert. Fogalma sem lehetett arról, milyen az, ha legalább ugyanolyan értékekkel és tudással rendelkezel, mint a férfitársaid, és pusztán azért nem ismernek el, mert nem a „megfelelő” nembe születtél. Csupán annak a megalázottságát érezhette, hogy a körülötte lévő nők úgymond vitték valamire, míg ő csak tengődött mellettük, célját is tessék-lássék erőfeszítésekkel keresve. Pontosan ezért gondolom, hogy nem ő volt a megfelelő karakter az elnyomott és – kicsit erősebb szavakkal élve – semmibe vett nők példaképének felvonultatására.

Feminizmus?

Nem tudom azt állítani, hogy a film minden aspektusa csalódás volt, de az a cselekményszál, aminek a mai korban a legerősebbnek kellett volna mutatkoznia, maradt sajnálatos módon mind közül a legfelszínesebben kidolgozott.

42 Barbie  (2023)

akció | családi | dráma | fantasy | kaland | romantikus | vígjáték

Barbielanden minden a helyén van, a frizura tökéletes, a ruhák csodálatosak és minden kiegészítő passzol, egyszóval: ez egy tökéletes világ, legalábbis külsőleg. Aki itt akar... több»

1