Az előzetes egy érzelmes és felkavaró romantikus filmet sejtet, ahol két fiatal fiú van a történet középpontjában. A német filmgyártás az utóbbi években bebizonyította, hogy igenis tudnak minőségi filmet csinálni, legyen az egy vígjáték vagy dráma. A világom közepe (Die Mitte Der Welt) egy kőkemény dráma, ami után talán egy kicsit megtanuljuk jobban értékelni azt, amink van. Teljesen más a film, akit esetleg a homoszexuális vonal tart vissza a megnézésétől, elárulom, hogy nem ez a fő szál a történetben. Itt nem titkolja a melegségét senki, már az első jelenetnél elárulja nekünk a főszereplő. Nagyon érzelmes film, ahol leginkább a család és az összetartozás áll a középpontban. Mennyire meghatározó a gyerekkor és hogy milyen példát lát a kicsi a szüleitől, ha egyáltalán ott van mindkettő. Főhősünk élete nem volt egyszerű. Édesanyja egyedül neveli őt és testvérét. Szereti őket, de valahogy mindig más a fontosabb. Sok visszatekintést kapunk a filmben, hogy miért is alakultak úgy a dolgok, ahogy. A felnőttlét határán játszódik a történet, amikor felüti a fejét a szerelem. Mint egy villámcsapás tör be a fiú életébe, azonnal, első látásra elönti őt a forróság. Ezt a filmben nem szokványosan oldották meg. Sok érdekes képi megoldással találkozhatunk a történet közben. A legelején például, mint egy Power Point bemutató ismerhetjük meg a fiút és környezetét. Ezek a megoldások nekem az Amelie csodálatos élete című filmet juttatták valamiért az eszembe. Igazi érzelmi hullámvasút a film. Sokszor van fent és a padlón is a szereplő. Egy érdekes útkeresés az egész történet, ahol szerephez jut a barátság és szerelem, élet és halál. A múlt tettei amelyek örökre megbélyegzik a jelenünket és megfertőzik gondolatainkat. A filmet körül lengi egy nyomasztó hangulat és érezzük, hogy haladunk valami olyan ismeretlen felé, amitől minden korábbi érzésünk megváltozik. Olyan titok kerülnek napfényre, amelyre senki sem számít és nagyon nincs benne a levegőben. Ami egy kicsit zavaró volt számomra, hogy minimális ismerkedés a két „szerelmes“ között, túl hamar és könnyedén találtak egymásra és valójában a kapcsolatuk eléggé torz volt, hiszen a szexualitás állt a középpontban. Ezt leszámítva egy hatásos filmnek tartom, ami nálam betalált. A főszereplő Louis Hofmannt először a Dark című misztikus sorozatban láttam. Ott figyeltem fel rá. Első ránézésre egy tipikus német és nem túl jóképű figura, de a játéka számomra nagyon szuggesztív. Nem csodálkoznék rajta, ha néhány éven belül amerikai filmekben is szerephez jutna. Nem happy end a film, de talán pont ettől hatásos. A címe sok mindent sejtet. Mindenki keresse meg a világa közepét, ami egy biztos pontot, egy kapaszkodót tud adni az életébe.
Az előzetes egy érzelmes és felkavaró romantikus filmet sejtet, ahol két fiatal fiú van a történet középpontjában. A német filmgyártás az utóbbi években bebizonyította, hogy igenis tudnak minőségi filmet csinálni, legyen az egy vígjáték vagy dráma. A világom közepe (Die Mitte Der Welt) egy kőkemény dráma, ami után talán egy kicsit megtanuljuk jobban értékelni azt, amink van. Teljesen más a film, akit esetleg a homoszexuális vonal tart vissza a megnézésétől, elárulom, hogy nem ez a fő szál a történetben. Itt nem titkolja a melegségét senki, már az első jelenetnél elárulja nekünk a főszereplő. Nagyon érzelmes film, ahol leginkább a család és az összetartozás áll a középpontban. Mennyire meghatározó a gyerekkor és hogy milyen példát lát a kicsi a szüleitől, ha egyáltalán ott van mindkettő. Főhősünk élete nem volt egyszerű. Édesanyja egyedül neveli őt és testvérét. Szereti őket, de valahogy mindig más a fontosabb. Sok visszatekintést kapunk a filmben, hogy miért is alakultak úgy a dolgok, ahogy. A felnőttlét határán játszódik a történet, amikor felüti a fejét a szerelem. Mint egy villámcsapás tör be a fiú életébe, azonnal, első látásra elönti őt a forróság. Ezt a filmben nem szokványosan oldották meg. Sok érdekes képi megoldással találkozhatunk a történet közben. A legelején például, mint egy Power Point bemutató ismerhetjük meg a fiút és környezetét. Ezek a megoldások nekem az Amelie csodálatos élete című filmet juttatták valamiért az eszembe. Igazi érzelmi hullámvasút a film. Sokszor van fent és a padlón is a szereplő. Egy érdekes útkeresés az egész történet, ahol szerephez jut a barátság és szerelem, élet és halál. A múlt tettei amelyek örökre megbélyegzik a jelenünket és megfertőzik gondolatainkat. A filmet körül lengi egy nyomasztó hangulat és érezzük, hogy haladunk valami olyan ismeretlen felé, amitől minden korábbi érzésünk megváltozik. Olyan titok kerülnek napfényre, amelyre senki sem számít és nagyon nincs benne a levegőben. Ami egy kicsit zavaró volt számomra, hogy minimális ismerkedés a két „szerelmes“ között, túl hamar és könnyedén találtak egymásra és valójában a kapcsolatuk eléggé torz volt, hiszen a szexualitás állt a középpontban. Ezt leszámítva egy hatásos filmnek tartom, ami nálam betalált. A főszereplő Louis Hofmannt először a Dark című misztikus sorozatban láttam. Ott figyeltem fel rá. Első ránézésre egy tipikus német és nem túl jóképű figura, de a játéka számomra nagyon szuggesztív. Nem csodálkoznék rajta, ha néhány éven belül amerikai filmekben is szerephez jutna. Nem happy end a film, de talán pont ettől hatásos. A címe sok mindent sejtet. Mindenki keresse meg a világa közepét, ami egy biztos pontot, egy kapaszkodót tud adni az életébe.