2022.08.22 16:10 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 123x
2

Komor, és szürreálisan brutális bosszú!

Olvastam róla, hogy mennyire félelmetes, és komor hangvételű film. Horrorisztikus, és nyomasztó is egyben, na mondom...

Akkor rávetődöm, és nézem, mert egyszerűen nem hagyhatom ki...

Komor, és szürreálisan brutális bosszú!

Nézzük, miről is beszélek nektek?

Jennifer Kent kifejezetten tehetséges rendező, és ezt bizonyította már a múlt évtized egyik legerőteljesebb és legmegosztóbb horrorjával, a The Babadookkal is...

A The Nightingale-lel műfajt váltott, de a szikár és gyomorba vágó stílusát megtartotta (szerencsére).

Gyorsan nézzük csak, mit takar a sztori?

Az 1800-as évek Ausztráliájában járunk, azon belül is a brit kolonizációs háborúban.

Clare (Aisling Franciosi) egy ír elítélt, aki büntetését letöltve férjével és kisbabájával végre szabad lenne. De az őt felügyelő brit tiszt ezt teljesen máshogy gondolja, és a konfliktus elmérgesedik, majd később tragédiába torkollik...

Clare megtörve bosszút esküszik, és innen nincsen megállás!

Első blikkre minek látszik a The Nightingale?

Egy manapság annyira divatos, erős nőt középpontba állító bosszúsztorinak, aminek a zsánerneve a rape...

Ez részben igaz, de Kent csak az alaptézisében használ sablonokat, a kész mű fényévekre van attól, hogy a bevett és megszokott paneleket használja. A film ténylegesen nagyon sokrétű, mélyre ás a traumák lélektanába, a düh, a bosszúvágy, az elfojtott harag mibenlétébe, mindemellett szépen kontrasztba állítja a valós és a nem teljesen valós gyűlölet okozta következményeket. A két és negyed órás cselekmény hosszú, de mindig történik valami ebben a kegyetlen road movie-ban...

Kent olyan első harmadot ad, hogy fél óra után mi is összetörve, meggyötörten érezzük magunkat, mint Clare. Aki ténylegesen nem retten meg az erőszaktól, azt is kikezdi a direktor nyers, brutális, és naturalista ábrázolásmódja, illetve ahogy folyamatosan egyre feszültebb légkört teremt, mely végül a zsigeri romlottságban éri el a tetőpontját!

Visszataszító, dühítő, de mindenáron menni kell tovább, hogy a tettes megfizessen, ugye? Kent ezt a kérdéskört is autentikusan közelíti meg. Clare forrong és hajtja a gyűlölet...

Követi a brit tisztet, ám nem ismeri a dzsungelt, így egy bennszülött személyében útitársra lel, noha semmi kedve hozzá. Borítékolható, hogy idővel megkedvelik egymást, de ez a botcsinálta barátság sem teljesen úgy alakul ki, ahogy azt megszokhattuk, és eddig láthattuk különböző alkotásokban.

A szenvedés és a fájdalom köti össze őket, ami egy olyan keserű élt ad a kapcsolatuknak, hogy abba belegondolni is nyomasztó. Eközben nyomon követjük a brit tisztet is, aki már-már elnagyoltan romlott. Borzasztóan lélektelen, nincsenek érzelmei, csak rombolni képes. Szélsőséges figura, nem ártott volna kicsit árnyalni rajta, de érthető Kent koncepciója vele kapcsolatban. Az utolsó harmadra érkezhetne a brutális leszámolás, ám újfent sikerül meglepetést okozni, bár ezt legalább annyian fogják keményen elítélni, mint támogatni.

A The Nightingale-ben ugyanis sokkal inkább a revansig vezető úton van a hangsúly, mintsem a bosszú tényleges beteljesülésén. Minden leolvasható Clare arcáról...

Más az indulásnál látható megtörtség és más a zárásnál. Természetesen vannak elkerülhetetlen lépések, de Kent mindezt úgy hozta tető alá, hogy végtelenül egyedinek, és sajátságosnak hasson. Mindezek ellenére nekem még valami hiányzott ahhoz, hogy berántson érzelmileg a film. Sokkol, dühít és drukkolunk Clare-nek, de valahogy mégsem éreztem azt, hogy igen, ezt így kell, valami ott motoszkál még bennem...

Talán ha bő negyed órával rövidebb lenne, jobban tetszene, esetleg az arányokkal trükközhetett volna a direktor, nehéz megmondani, de a zárásnál nem azt éreztem, amit szerettem volna, ámbátor ez nem sokat von le az értékeléséből...

A The Nightingale így is piszkosul, és bombasztikusan erős film. Nagyon rossz nézni, kikezdi az ember lelkét, nem ad, és nem is adhat feloldozást. Nyers, szikár stílusú bosszú sztori, amit nehéz szeretni, mert nagyon nem hálás darab, de az egyediségéhez, és különlegességéhez kétség sem fér. Mázsás súllyal nehezedik ránk és bizony sokáig rajtunk is marad...

Nekem kedvenc, és bizony többször is meg fogom majd nézni, persze nem mostanában!

Négy csillag!

dráma | kaland | thriller

1825-ben járunk. Egy Clare nevű, elítélt ír nő egy brit katonát hajszol végig Tazmánia erdőségén, hogy megtoroljon egy szörnyűséget, amit a férfi Clare családja ellen... több»

2