Közösség

Vélemény:

 

68 Seveled

(2019)

Nem segítettek a „nagyágyúk”

 
Berto49   2019.12.13 19:03
0

Ezt a filmet választottam a nyert mozijegy utalvánnyal, ezúton köszönöm! Két számomra viszonylag ismeretlen új arc (Tenki Réka és Mészáros Béla) főszereplése mellett elismert magyar színészlegendák (Cserhalmi, Bodrogi, et al.) bevonásával próbálta Orosz Dénes a harmadik romcom munkáját „feldobni”. Talán más műfajjal kellene próbálkoznia, mert az előzőekhez hasonlóan ez sem sikerült fényesre. Vegyük például Tenki Rékát. Ugyancsak ótvar szórakozóhely lehetett, ahol őt még az áldott állapota előtt sztriptíztáncosnőként foglakoztatták, bár látva a werkfilmben mutatott társ forgatókönyvíró nőt (Várady Zsuzsa) nálunk minden előfordulhat. Ugyancsak nincs jó véleményem a mafla kinézetű Mészáros Béláról, mert nem hiszem el, hogy ilyen fizimiskával ragadnának rá a bombajó nők. Legyünk jóhiszeműek, fogadjuk el a film kiinduló pontját. A történet kezdetben érdekes volt, Básti Juli kitűnő alakítása hihetővé is tette, de aztán a műfaj kötelező kliséi lerontották a végeredményt. Egy újabb olyan film, amit a néző már a moziból való kijövetel után percek múlva elfelejt.