Kissé eltúlozva a jelzőket – elképesztő mennyiségű egész estés filmes és széria jellegű változatot élt meg. Ezek közül az egyik legeklatánsabb és az utóbbi nemzedék számára is jobban ismert eme darab. Jean Valjean szerepében Liam Neeson, a rendíthetetlen Javert felügyelőt pedig a Király beszéde c. Epikus műben tündöklő Geoffrey Rush alakítja.
Igazából Victor Hugo regényét kellene számadás alá vetni, de ezt – számos középiskolás diák legnagyobb bánatára – elég részletesen megteszik tankönyvek tucatjaiban. Nem mellesleg, mint számos más átadni kívánt tudás mellett – az irodalom sok-sok ismert műve közül (beleértve a szerzőt is) szinte egyiknek sem marad meg még a rezüméje sem. Ez nyilvánvalóan nem is csoda, hiszen az évek távlatából a mélyebb megértés során a már „sokat látott” ifjú újraértékeli ezen irodalmi témáknak a jelentőségét, nagyságát.
Két főbb szereplőnk – az üldöző és üldözött – nem mellesleg méltó a regény miliőjében fogant karakterek adaptációjához. A mind megannyi feldolgozások közül abban lehet a néző csak biztos, hogy az érzelmi káosz biztosan átüt a vásznon – s hogy milyen mértékben adja hűen – szinte tükörfordítással – vissza az olvasmányos műnek a cselekményét, az már nem is annyira fontos. A történet, amennyiben a filmet megtekintő közönség számára feltűnik, sok-sok évet ölel fel. S mi marad meg folytonosan a légkörben? Nos, a gyanú, a félelem, a pánik, a frusztráció. Szegény Javert a história végére mítoszt képez az egykor névtelen – később (ezen feldolgozás szerint) polgármesterségig avanzsáló Toulon-i kőfejtőt is megjárt egyszerű kisemberből. Hugo érvelése szerint az egész életen át tartó büntetés (ehhez képest a Bűn és bűnhődés mi többet adhat vissza az ínségből) oka egészen banális. A makacs felügyelő kitartó munkája nyomán nem a siker a jutalom, hanem az értelmetlenség, a talány.
Jean Valjean alaptermészete vajon milyen? A püspökkel történt beszélgetése talán kettéválasztja az énjének sötét és fényes oldalát és új sorsot nyit meg? Úgy tűnik, hogy egy ember személyes lelki ráhatása emberfeletti csodára képes. Mindenesetre a néző számára világossá válik, hogy Valjean bizonyos cselekedetek megtételére később már nem képes. Szintúgy figyelemre méltó a mű végén Javert és Valjean meghitt eszmecseréje. A felügyelő megdöbbentő vallomása habár nem ad választ benső indítékaira, mintegy jól összeszedett kóan mégis feltárhat valamit a két hihetetlen módon összefonódott sors milyenségével kapcsolatban.
Kissé kacagtató lehet, hogy a regény címe a magyar köznyelvben – kissé pejoratív értelemben – elvesztette eredeti esszenciáját és valamiféle argó kifejezéssé alakult át. Persze a nyelv ilyen jellegű erodálódása a mennyiségi dimenziók, a burjánzás kiteljesedésével (minden értelemben) napjainkban már nem is ad okot a kirívó jelenség megnevezésre. A mai ember számára filmbéli hőseink inkább egy asztrológiai keretrendszer által ihletett életút megvalósítói, még akkor is ha mindez nem mindig a nemes cselekedetek fényében történik. Számára a címbéli kifejezés sokszor inkább a szellemtelen modernitás mellett állhat jelzőként.
Kissé eltúlozva a jelzőket – elképesztő mennyiségű egész estés filmes és széria jellegű változatot élt meg. Ezek közül az egyik legeklatánsabb és az utóbbi nemzedék számára is jobban ismert eme darab. Jean Valjean szerepében Liam Neeson, a rendíthetetlen Javert felügyelőt pedig a Király beszéde c. Epikus műben tündöklő Geoffrey Rush alakítja.
Igazából Victor Hugo regényét kellene számadás alá vetni, de ezt – számos középiskolás diák legnagyobb bánatára – elég részletesen megteszik tankönyvek tucatjaiban. Nem mellesleg, mint számos más átadni kívánt tudás mellett – az irodalom sok-sok ismert műve közül (beleértve a szerzőt is) szinte egyiknek sem marad meg még a rezüméje sem. Ez nyilvánvalóan nem is csoda, hiszen az évek távlatából a mélyebb megértés során a már „sokat látott” ifjú újraértékeli ezen irodalmi témáknak a jelentőségét, nagyságát.
Két főbb szereplőnk – az üldöző és üldözött – nem mellesleg méltó a regény miliőjében fogant karakterek adaptációjához. A mind megannyi feldolgozások közül abban lehet a néző csak biztos, hogy az érzelmi káosz biztosan átüt a vásznon – s hogy milyen mértékben adja hűen – szinte tükörfordítással – vissza az olvasmányos műnek a cselekményét, az már nem is annyira fontos. A történet, amennyiben a filmet megtekintő közönség számára feltűnik, sok-sok évet ölel fel. S mi marad meg folytonosan a légkörben? Nos, a gyanú, a félelem, a pánik, a frusztráció. Szegény Javert a história végére mítoszt képez az egykor névtelen – később (ezen feldolgozás szerint) polgármesterségig avanzsáló Toulon-i kőfejtőt is megjárt egyszerű kisemberből. Hugo érvelése szerint az egész életen át tartó büntetés (ehhez képest a Bűn és bűnhődés mi többet adhat vissza az ínségből) oka egészen banális. A makacs felügyelő kitartó munkája nyomán nem a siker a jutalom, hanem az értelmetlenség, a talány.
Jean Valjean alaptermészete vajon milyen? A püspökkel történt beszélgetése talán kettéválasztja az énjének sötét és fényes oldalát és új sorsot nyit meg? Úgy tűnik, hogy egy ember személyes lelki ráhatása emberfeletti csodára képes. Mindenesetre a néző számára világossá válik, hogy Valjean bizonyos cselekedetek megtételére később már nem képes. Szintúgy figyelemre méltó a mű végén Javert és Valjean meghitt eszmecseréje. A felügyelő megdöbbentő vallomása habár nem ad választ benső indítékaira, mintegy jól összeszedett kóan mégis feltárhat valamit a két hihetetlen módon összefonódott sors milyenségével kapcsolatban.
Kissé kacagtató lehet, hogy a regény címe a magyar köznyelvben – kissé pejoratív értelemben – elvesztette eredeti esszenciáját és valamiféle argó kifejezéssé alakult át. Persze a nyelv ilyen jellegű erodálódása a mennyiségi dimenziók, a burjánzás kiteljesedésével (minden értelemben) napjainkban már nem is ad okot a kirívó jelenség megnevezésre. A mai ember számára filmbéli hőseink inkább egy asztrológiai keretrendszer által ihletett életút megvalósítói, még akkor is ha mindez nem mindig a nemes cselekedetek fényében történik. Számára a címbéli kifejezés sokszor inkább a szellemtelen modernitás mellett állhat jelzőként.