Elena Ferrante regénye, és így a belőle készült film az anyaságról szól elsősorban, személyes és egyetemes szinten. Igazán az tudja értékelni, aki maga is rendelkezik ilyen tapasztalatokkal. Maggie Gyllenhaal első rendezése kellő érzékenységgel és profizmussal jeleníti meg a történetet, aminek főhőse egy idősödő, már magányosan élő, értelmiségi nő, két felnőtt lánygyermek anyja, egy tengerparti nyaraláson. Vele párhuzamosan-ellentétesen jelenik meg a fiatal anya, szépséggel, pénzzel, nagy családdal felszerelkezve.
Az egész film szervező ereje a párhuzamok és ellentétek ütköztetése, hosszan lehetne ezeket sorolni. A főszereplő múltbeli és a fiatal anya mostani problémái hasonlóságot mutatnak, ami együttérzést kelt az idősebb nőben. Segíteni szeretné az ifjabbat, de egészen más világban, más lelkiséggel élnek ők ketten. A fiatal nő, mint minden családtagja, híján van az empátiának, az önkritikának. Sótlan, felszínes, kicsit hisztérikus. A család vagy nyíltan ellenséges, vagy - ami rosszabb - átlátszóan és irritálóan álságos. Sorozatosan remek jelenetek és színészi munka tárja fel a különbséget egy jóakaratú, életerős, intelligens nő emlékekből felidézett küzdelmei, hibái és kétségei, valamint az erőszakos, primitív, összetartónak látszó, de valójában csak egy horda mentalitását képviselő emberek viselkedése között.
Mindennapi életünk ismert jelensége a vásznon: hogyan hajlik meg a csendes értelem, az alkalmazkodás az agresszió alatt, hogyan alázza meg a szó valódi értelmében felnőtt embert a fejlődést nem ismerő, gyerekesen gonosz ostobaság. Nem látványosan, csak apró részletekben, de fájdalmasan és fenyegetően. Egészen a tettlegességig fajulva. A fiatalság alázza itt a megélt időt, a tudatlanság a tapasztalatot, a pénz, a hatalom meg azt, amit csak lehet. Nem szeretném kiemelni egyik színészi játékot sem, a patikapontos, de átéléses rendezői munkának alárendelve, teljes összhangban hozza mindenki a karakterét. A szereplők mind egy-egy tanulmány, kevés eszközzel, de teljes képet mutatnak. A jelenetek szépen, klasszikusan építkeznek, üresjárat nélkül. Hétköznapi eseményeket látunk, sok-sok jelzéssel és információval a néző felé, ami további gondolatok sorát indíthatja el.
Két figura segíthetné hősünket a kialakuló konfliktusban, de mindkettő elbukik. Ed Harris (hihetetlen, milyen férfiasság árad még mindig a színészből, ilyen nem lesz több) tőle megszokott egyszerű zsenialitással alakítja az öregembert, aki bár együttérző és segítőkész, az idős asszony erejét, ellenállását megadássá fokozza le. Óvatos tanácsai nem segítenek elkerülni az összecsapást, de letörik a még mindig tüzes, eleven, önérzetes nő kiállását önmagáért. Alakuló flörtjük is az öreg már beletörődő tétlenségébe fullad. A másik egy jólelkű fiatalember, aki intellektuális rokonságot mutat az asszonnyal, van köztük összhang, kis kémia. Jól töltik az időt egymás társaságában, míg a szépséges, butácska, házasságában unatkozó ifjú anya el nem csábítja a fiút. Megalázó módon cinkossá teszik a magára maradt asszonyt a viszony eltitkolásában. A fiatal nő nem csak nem tudja értékelni és viszonozni az idősebb önzetlen segítségét, de aljasul viselkedik vele, ami kicsúcsosodik a jelképes, de valóságosan fizikális tettben: az ajándékba kapott kalaptűt az ajándékozóba döfi.
A testileg és lelkileg is sérült asszony végül a parton tér magához, mikor aggódó lányai keresik őt telefonon. A film itt oldja fel a fokozatosan egyre nyomasztóbb hangulatot. Bájos felszabadultsággal tesz pontot a történet végére: a gyerekek csacsogó kedvessége semmisíti meg a zavart, az ürességet, az önsajnálatot. A küzdelmek érdektelenné válnak, a vereségek átmenetivé. A lányok érdeklődése elég, hogy anyjuk azonnal magára találjon. (Ismerős szitu ez az anyáknak.) Egy újabb kicsi, egyszerű jelenet, tele jelentéstartalommal. Hősünk élete végéig tépelődhet a múlt kisiklásain, a másik család talán soha nem fog úgy széthullani, mint az övé, és a látszat őket igazolja. Neki viszont van egy hiteles és őszinte saját élete, kapcsolata felnőtt gyerekeivel. Úgy tűnik, a tapasztalatok nem feltétlenül átadhatóak vagy megoszthatóak, az anyaság mindenkinek egyéni és sokszor igen magányos élmény. Az eredményeket nem lehet felmutatni és körbehordani. Nem tudjuk, az ifjú anya sorsa hogyan alakul majd, de az idősebb rendben van.
A két nőalakon keresztül átérezhetjük az anyai sors globális szintű, mindenkire vonatkozó azonosságát, és látjuk a különbségeket, amit a személyiség tesz hozzá. Hát ilyen az anyaság, szépen és őszintén megmutatva. Profi munka, semmi mellébeszélés. Kis történet, egyszerű jelenetek, óriási tartalom. Nem az a film, ami azonnal üt, inkább ott marad velünk, és lassan bontja ki magát a lélekben.
57 Az elveszett lány (2021)
Egy nő tengerparti nyaralása váratlanul fordulatot vesz, amikor szembesül múltja sötét gondolataival. több»
Szereplők: Ed Harris, Dakota Johnson, Olivia Colman, Peter Sarsgaard, Oliver Jackson-Cohen
