Pedig valamikor nem volt rossz színésznő a mostanra lárvaarcúvá avanzsált Sandra Bullock. Megöregedtél anyám, tudomásul kellene venni. Trutyivúdi betegség, hogy közel hatvan évesen (57) még egy laza negyvenes szerepét akarják eljátszatni vele...
Igen ám, de a botoxtól gumimacis lett az arcberendezése. Engem irtózatosan zavart, és így elúszott az egész! Hát hány évvel volt idősebb, mint a kishugica?
Na mindegy, nézzük, mit is gondolok erről a netflixes "szupermoziról"?
De van egy nő, akinek szörnyű fiatalkora és élete volt, ráadásul egy roppant nehéz és fájdalmas titkot őriz. Rendőrgyilkosságért ül, és ott csatlakozunk a történetbe, hogy éppen szabadul...
Pártfogója figyelmezteti, hogy a hugát, akit egy nevelőcsalád fogadott örökbe, ne keresse, de hát Ruth Slater (Sandra Bullock) nem abból a fából van faragva, hogy simán betartsa a szabályokat. Sajnos erősen látszik, hogy egy nő rendezte a filmet, és nem vagyok hímsoviniszta, de lerí a képsorokról, hogy Nora Fingscheidt nem tudta megoldani a melodrámát úgy, hogy Ruth karakterén kívül kibontson egyetlenegyet is. Csak kapargatjuk a felszínt, és így a többi szereplő egyszerűen elsikkad, légneművé válik. A fánkos kolléga a nagy kedvencem, Blake (Jon Bernthal), aki annyira parasztos bajusszal tolja, hogy ordít róla, hogy ő is sittes volt. Ami erős a filmben, az Ruth "anyai" ösztöne, ami erősen lejön, szinte ordít a képernyőről. Tobzódunk, lubickolunk a klisés jelenetekben, és ez sajnos ki is tart a film végéig. Talán nem lett volna gond, ha Bullock az anyját játszotta volna Katie-nek (Emma Nelson), úgy talán jobban jött volna le az egész...
A mondanivaló sekélyes, hisz tudjuk, a rendszer nem a volt fegyenceket védi Amerikában, előrelépés szinte lehetetlen, ha érvényesülni akarnak. Így hiába szurkolunk a merev arcú Bullocknak, tudjuk, nem lesz "hepi" a vége...
Akiktől még rángó idegrohamot kaptam, az a két pszichopata gyerek (a lelőtt zsaru gyerekei), akik bosszúra szomjaztak. Közben az idősebbik gyömöszöli a fiatalabb feleségét, mindkettő lecsúszott, lepukkant senki, úgyhogy itt is rámentek a drámára rendesen. De a baj, hogy nem hitelesen, és így nekem abszolúte nem jött át a sorsuk. Az örökbefogadó család jóságos lánya (Aisling Franciosi) és a nagyvonalú ügyvéd, John Ingram (Vincent D'Onofrio) is teljesen kiestek a szerepből, sőt bele sem találtak igazán, és ezt az idő rovására írnám. Nincs jelentőségük. Ráadásul John felesége, az indokolatlanul fekete feleség, Liz (Viola Davis), akinek a jelenléte inkább nevetséges, mint hihető. Teljesen testidegen a szereplése, annyira nem illik a feleség szerepébe...
A vége pedig lehetne szomorú, lehetne aktuális, sőt lehetne simán csak jó és megnyugtató. Ehelyett a katarzis elmarad, és egy béna, klisés és rettenetesen unalmas befejezéssel "örvendeztet" meg minket Fingscheidt asszony. Mert megrendezte a Systemsprenger című filmet, azt gondolta, hogy amerikában is megoldja a filmet. Hát nem, sőt nagyon nem. Nézhető, de semmi extra...
Ezerszer megrágott csont, kiszámítható véggel...
Zavaros motivációk, csapongó és felesleges eseményszálak, kusza történetvezetés... Sandra, szedd össze magad.
Pozsonyi kifli és a kedvenc fotelem... Legalább ebben nem csalódtam...
Egy netflixes high-end, ami nekem kevés. Kevés, mint Sandra arcában az eredetiség.
77 Megbocsáthatatlan (2021)
Ruth Slater hosszú évek elteltével visszatér az otthonába. Távollétének oka egy erőszakos bűncselekmény volt, ami miatt börtönbüntetésre ítélték. Letölti a kiszabott... több»
Szereplők: Sandra Bullock, Viola Davis, Jon Bernthal, Vincent D'Onofrio, Richard Thomas
Barátom, ha kidugnád a fejedet szemellenzőid közül néha, lejjebb tekernél junkfood-egódból, akkor tudnál biztos előítéletmentes, értőbb véleményt írni akár egy filmről is. De így...?