Általában minden egyes rendezőnek van egy olyan filmje, amit az adott személy mesterművének tartanak.
Nincs ez másképpen az olasz horror világában sem.
A mostani kritikám Lucio Fulci mester legjobb filmjének tartott alkotását fogja nektek bemutatni.
Ez pedig nem más, mint az 1981-ben leforgatott A pokol hét kapuja.
Mondjuk, ezt csak hosszas gondolkozás után mertem leírni, hiszen sokáig harcban volt az 1972-ben készített Non si sevizia un paperino (Ne zaklasd a kiskacsát!) című filmmel, de szó szerinti fordításban: Ne kínozd a kiskacsát!
De félre az én dolgaimmal, nézzük ezt a zseniális alkotást!
Ebben a kissé amerikanizált történetben az események egy öreg hotel körül forognak, amelynek fiatal tulajdonosnője, Liza Merill (Catriona MacColl) éppen teljesen fel szeretné újítani az ingatlant.
A munkálatok kapcsán jó néhány bizarr, a természetfeletti erők igen erőteljes munkálkodásáról tanúskodó „baleset” történik.
Hamar egyértelművé válik, hogy minden baj okozója az, hogy a hotel alatt húzódik meg A pokol hét kapuja közül az egyik.
Amikor a kapu aztán kinyílik, a misztikus és félelmetes erők elszabadulnak, és a holtak járni kezdenek, az emberek legnagyobb döbbenetére!
A film bevezetője ugyanis 1927-ben játszódik, szépen bemutatva a nézőknek, micsoda kegyetlen gyilkosság helyszíne volt ez a hotel.
Mandevil lakosai ugyanis itt öltek meg brutális kegyetlenséggel egy Schweick nevű festőt, (Antoine Saint-John), aki mellesleg éppen azon küzdött folyamatosan, hogy megmentse az itt élőket.
Jutalma pedig a „redneck” falusiaktól szögek a kezekbe, súlyos vasláncokkal való agyonverés, illetve az illető arcának oltott mésszel történő szétmaratása, és végül az egész testének halála utáni befalazása.
Liza persze egyértelműen semmit sem tudott a fentiekről, így hatalmas reményeket fűz szállodájának beindításához.
Az ódon épület rendbehozatala azonban különös és nem várt haláleseteket szül.
Lizát egy vak lány, Emily (Cinzia Monreale) próbálja meg figyelmeztetni az óriási és különösnek ható veszélyre.
De mint ahogyan az lenni szokott, Liza nem foglalkozik a fenyegető jelekkel, egészen addig, amíg furcsa, bizarr és megmagyarázhatatlan dolgokat nem kezd el tapasztalni.
Ezt követően kezdődik meg a már megszokott társulás egy férfival, Dr. John McCabe-vel (David Warbeck), akivel igyekszenek fényt deríteni az események hátterére.
Zavaros értelmetlenségnek, netán kissé fércműnek tűnik a történet?
Néha az is!
Egy kicsit alibi, ami annyira átlátszó, mint az évtizedek óta rothadó zombik szakadt és büdös ruházata.
Lucio Fulcit nem igazán érdekelte a történet, a tapasztalt mester ugyanis olyan horrorfilmet kívánt alkotni, amelyet nem kötnek gúzsba a hagyományos történetmesélési szokások, és amely leginkább sokkoló képek, hangok és érzetek segítségével mesél, legtöbbször olyan dolgokról, amelyekről pusztán a nyelv oly bőséges eszközeivel nem lehetséges szólni.
Az általa vizionált, lazán összefüggő horrorjelenetek szinte szétfeszítik a műfaji film jól ismert kereteit, és a meztelen szerzői film világát idézik fel.
A stáb!
Lucio Fulci, Dardano Sacchetti és Giorgio Mariuzzo írták a forgatókönyvet!
A zenékért maga Fabio Frizzi volt a felelős!
A képi munkákat pedig Sergio Salvati készítette, és a producer ismét Fabrizio De Angelis lett, aki Lucio Fulci jó barátja.
Fulci azonban nem valami tartalmas mondanivaló, vagy netán egy csöppnyi értelmezési lehetőség oltárán áldozza fel a hagyományos narratívát, hanem szó szerint a Pokol elszabadítása érdekében.
Brutális gore-ral átitatott jelenetei (pl.: természetesen a jó öreg szemkinyomások), pazar vizuális effektek, a mélység/élesség használata, a fény-árnyék játékok és a zoommal való játékok mind tanítani valóak, zseniálisan kaotikus filmszerkesztési megoldásai.
Freeze frame, CTO, tungsteen használata, és az ECU-k mind zseniálisak!
A Fabio Frizzi nevével fémjelzett, sajátosan okkult hangulatú dallamok mind ugyanabba az irányba terelik a nézőt. Ez az irány pedig nem más, mint az abszolút horrorfilm kategóriája.
Szavakkal szinte elmondhatatlan, képekkel is éppen csak érzékeltethető az a gyomorforgató, mégis felemelő érzés, aminek kiváltására ez a szürreális vízió született.
A néző eleinte még próbál kapaszkodókat, logikát találni az események között, végül aztán kénytelenek vagyunk feladni a küzdelmet, és megadni magunkat a rendező sodró-gyötrő látomásainak.
Az elszabaduló Pokol nem ad kiutat vagy válaszokat, nincs megoldás, csak végtelen, kiúttalan, de egyben fájdalmas metafizikai borzalom.
A klasszikus B horrormozik minden fogyatékos jellemzőjét magában foglalja (egydimenziós szereplők, kissé logikátlan történet, már-már eltúlzott látvány- és hangeffektek, csoszogó-de-mégis-mindenhová-odaérő-élőhalottak stb. stb.), de ezeket nem is akarja elrejteni, helyette inkább selejtes mivoltukra gonoszul rájátszva próbálja felhasználni ezen elemeket ahhoz, hogy segítségükkel egy univerzális, de mégis egy különleges és egyedi képet mutasson nekünk a Pokolról!
Ebben a fulci-i Pokolban nincsenek patás ördögök, és nincs klasszikus értelemben vett tisztítótűz sem.
Itt csak a végtelen pusztaság van, a holtak zavarodott és üres, de mégis gonosz lelkeivel, és fátyolosan a távolba meredő világtalan, halott szemekkel.
A poklot ilyenképpen megtestesítő zárókép, amelynek egyértelműen bérelt helye van a filmtörténelem leghatásosabb horror-fináléi között, garantáltan és örökre beleég mindenki retinájába, aki egyszer meglátja, és megtapasztalja.
Szerintem ez ténylegesen a Pokol!
A hibák (mármint a filmbéli) meg engem nem érdekelnek!
Ez a Pokol, és nekem ott bérelt helyem lesz egy üst mellett!
A TMDb-n 25 ezer véleményezés után 6,6/10-es, a TMDB-n 497 szavazat után 69%-os a film, nálam pedig 88% és egyértelműen öt csillag, hiszen nem lehet többet adni!
80 A pokol hét kapuja (1981)
A pokol hét kapuja című film története egy New Orleans-i elhagyott hotelben játszódik, mely sötét titkokat rejt. Kinyílni készül a túlvilág bejárata és amikor új lakók... több»
Szereplők: Catriona MacColl, Gilberto Galimberti, David Warbeck, Cinzia Monreale, Lucio Fulci
Ketten fogunk ott ücsörögni!!! :)