Közösség

Vélemény:

 

62 A Baker Street-i vagányok

(2021)

Az utcagyerekek megmentik Londont

 
Robinson76   2021.05.02 20:19
0

Ebben a feldolgozásban nem Sherlockon van a hangsúly, de még csak nem is az egyébként komolyabb szerepet kapó Watsonon, sokkal inkább az utcagyerekekből és egy álruhás hercegből álló csapaton. Az ő feladatuk lesz az egyes részekben az aktuális probléma – nem túl fantáziadús – megoldása, és a mindezeket összekötő, hatalmas fenyegetés elhárítása, ugyanis átjáró nyílt a túloldal és a való világ között, ami pusztulással fenyegeti az emberiséget. Érdekes ötletek és megvalósítások jellemzik a szériát, amit nagy vonalakban sikerül teljesíteni a készítőknek, de ha a felszínt megkapargatjuk, már nem ennyire jó a helyzet. A színészek rátermettsége, játéka és azok sokszínűsége is érdekes, ugyanakkor elgondolkodtató. A sorozat picit elveti a sulykot, és megmagyarázhatatlan természetfeletti elemekkel szövi tele a történetet, pedig a széria akkor van leginkább elemében, amikor az alkotók a legklasszikusabb krimihelyzetet teremtik meg. Valójában ez egy közepesnél valamivel jobb sorozat, és mivel nekem zsánereim a kooperatív nyomozós szériák, így felfelé kerekítettem.