Közösség

Vélemény:

 

60 A felkészületlen anya

(2022)

Acélkék szemek

 
cynicalrealist   2023.03.15 09:22
0

Vajon mire gondolhatott a költő? – morfondíroztam magamban, miközben az utolsó epizód stáblistája villódzott a képernyőn. Ugyanis az első rész alapján még úgy tűnt, a méltán világhírű dán humor ünnepét láthatjuk. Oké, a vígjátéki alaphelyzet – ti. hogy egy doktornő részegen anyagot lop a spermabankból, amivel aztán megtermékenyíti saját magát – bűncselekmény, de kétségtelenül hordoz magában némi helyzetkomikumot (félve merném leírni, hogy vicces). Az a poén pedig, hogy a főszereplő permanensen tiltott helyre parkolja le a kerékpárját, annyira fontos, hogy háromszor vagy négyszer is kihangsúlyozzák az alkotók – mit mondjak, szakadtam a röhögéstől. De aztán gyorsan kiürül a humorbonbonos doboz, hősünk immár szórakoztató elemek nélkül bonyolódik bele egyre jobban a saját hazugságaiba, és lesz a kezdetekben szerethető hősből egy szánalmas lúzer. Persze még mindig vigasztalhatnánk magunkat azzal, hogy legalább a társadalmi üzenet érthető, de az a helyzet, hogy több fontos kérdésen is nagyvonalúan lép túl a film. A személyes konfliktusok sem igazán kiélezettek – a legnagyobb dráma, hogy a főhős dühében összetör egy kávés poharat –, de ezt tudjuk be az északi habitusnak. Megszokott szinglifilm-elem az is, hogy hősünk nem igazán jön ki az anyjával, de ennek a mélységeiben sem merülünk el, felszínes marad, mint ahogyan gyakorlatilag minden, ebben a moziban. Ami alapján megállapítható, hogy nemcsak az anya volt felkészületlen, hanem a film alkotói is.