Ez az első Poirot film, amit megnéztem Kenneth Branagh főszereplésével és rendezésében. Nem hagyott mély nyomot bennem, egyszer nézhető. Nem igazán volt benne csavar, túl egyszerű volt. Ennél sokkal acélosabb idegzet kellett Agatha Christie regényeihez vagy David Suchet filmjeihez.
Inkább természetfeletti horror, mint krimi, viszont horrornak felszínes és gyenge. 1947 Velence. Megvan a maga varázsa, csodálatos nappal, de egy éjszakai viharban a homályos, kavargó víz, sötét gondolák, sötét gondolásokkal, kicsit ijesztő lehet. A nyitóképek szépek, de a sirály támadása és a vízköpőből előbújó patkány kicsit meglepett.
A hirtelen és túlságosan hangos és éles hangokból nem volt hiány a filmben. Nem volt ijesztő, inkább bántó a fülnek. Egy kicsit túlzásnak találtam Poirot (Kenneth Branagh) piaci vásárlását. A két tojás mérőszalaggal való mérése inkább kifigurázása volt Agatha Christie: Poirot precízségének, szerintem. A film alaptörténete nem fog meglepni senkit, végy egy-két vagy esetleg három gyilkosságot, és Poirot megoldja. A helyszín, a Palazzo, kívülről egy csodálatos épület. A szobákban ropog a tűz a kandallókban és a túl sok meleg szín használata melegséget és biztonságot sugall, barátságossá teszi a történetet annak ellenére, hogy a szín érzelmi értékét a jelenetek szabják meg, de itt nem éreztem nyugtalanságot sem izgalmat, mégis hordoznak magukban valamiféle titokzatosságot. Megnyúlt árnyak, sötét szobasarkok, szűk folyosók. Kétségtelenül van egyfajta vibrálás és feszültség a történetben, de ez elenyésző. A szeánsz érdekes volt, főleg, hogy a kamera beindul és forgunk-forgunk és elszédülünk. Inkább „szédületes volt” mint félelmetes. Itt már kezdtem gyanakodni, hogy egy kicsit átléptünk a természetfeletti horror filmek birodalmába és magunk mögött hagytuk a jó öreg krimit. A gyilkos leleplezésénél megint egy kicsit beindul a kamera aztán hirtelen egymás mellett állnak a családtagok, elkövetők, pedig az előbb még a kandallót támasztották. A történet kusza, nagy szobákban bolyongunk, szűk folyosókon mászkálunk, vastag öreg tölgyfaajtókat rúgunk be és néha felbukkan egy–két szellem is. Röviden ennyi. A színészi játékok nem kiemelkedőek, de jók. A kameramozgás kész gyötrelem. A zene hanyagolható. Összességében egy közepes filmnek mondanám. Ez az én véleményem. Kíváncsiságból megnézem Kenneth Branagh többi Poirot filmjét is.
67 Szeánsz Velencében (2023)
dráma | horror | krimi | misztikus
A kísérteties hangulatú, második világháború utáni Velencében Hercule Poirot borzongató rejtéllyel szembesül Mindenszentek napján. A munkától visszavonultan, önkéntes... több»
Szereplők: Kenneth Branagh, Jamie Dornan, Michelle Yeoh, Kelly Reilly, Camille Cottin
